Tolna Megye 1848-1849-ben - Forrásgyűjtemény (Szekszárd, 1998)

- A magyar nemesség, mely eddig gyámképpen állott a hazában és óvta, kezelte közös polgári kincseinket, most midőn férfiúi korra lép az egész nép, leteszi hivatalát a felszabadult gyámoltat, mint véle egyenlő testvért szorítja szívéhez és egyesült lélekkel, egyesült erővel, egyesült cselekvéssel, és áldozattal eszközlendik ezután a hazának szent ügyét, és Isten áldása leszen rajtuk. A szabadságnak szent napja meg fogja tisztítni levegőnket az eddig benn lappangott mirigytől, és az egyenetlenség, visszavonás, viszálkodás helyett, mely eddig sorvasztá a magyart, az egyetértésnek, egyesülésnek, mint malasztja, s egyszersmind győzhetetlen ereje fogja lelkesíteni őt. - Máris a felekezetesség eddigi ellenségeskedése, mely amúgy is csekélyszerű, hogysem a jelennek rop­pant mivoltából csak emlékezetet is érdemelne, olvad, tűnik, mint a tavaszi nap elől a dér, fogadjuk ezt, mint vigasztaló előjelét jövendő állapotinknak. Ez fogja legjobban biztosítani a rendet, csendet, békét átalakulásunkban, melyet megtar­tani, megőrizni, a polgári fennálló hatalmat tisztelettel, engedelmességgel e részben segíteni, most még inkább, mint máskor, mindenikünknek legfőbb köte­lességünk, mely minden áldozatot, önmcgtagadást magunknak odaadását kívánja tőlünk és mely által biztosítjuk csak, sőt tesszük lehetségessé átalakulásunknak eredményét, jussainknak, szabadságunknak életbe léptet. Azonban ideje monda, hogy ömledezésinknek véget vessünk, mert nem szavakkal, hanem cselekvéssel felelünk meg a jelen igényének. A rendkívüli körülmény, a megszokott formáinktól, melyeket azonban amennyire csak lehet­séges meg fogunk tartani, némi eltérést enged, sőt követel, így összejövetelünk, mely egyedül magány tanácskozásra volt célozva, egész népgyűléssé alakult által, mely azt vélem kötelességét mulasztaná, ha jelentőségét, és az egybegyűlt elemeknek erejét nem használná arra hogy megyénk állapotjának biztosítására, és a polgári hatalom teendői könnyebbítésére megtegye, mi tőle telik. Ideiglene­sen még ti. a nemsokára leendő közgyűlés törvényes hatalmához képest intézkedend. - Erre nézve azonban a formát, és rendet lehetőségig meg kell tar­tani, s így a törvényhatósági elnök foglalja el az elnöki széket, és nyissa meg ez értelemben a tanácskozást. És ez csakugyan így is történvén, az elnöki székhez közeledett első alis­pán Augusz Antal jobbját a nagy hazafi, Bezerédj Istvánnak oda nyújtván, és ez azt mint kiengesztelődésnek jelét egész készséggel magához szorítván az új alkotmányhozi hü ragaszkodásáról nyilvánított hű érzelmeinek kijelentése után helyét éljen kiáltások közt elfoglalá, és a gyülekezetet az ily fontos körülmények közt teendőkre felhívá. Erre ismét Bezerédj István táblabíró úr emelt szót és indítványba hozá, hogy a csend és közbátorság fenntartására a központban, Szekszárdon ti. az alispánokkal együtt közgyűlési tekintettel működendő vá­lasztmány - melytől a vidékekre szinte kiküldendő járásonkénti választmányokra a körülményekhez képest utasításokat nyerendnek - neveztessék, hogy a vá­lasztmányok helyein a nemzeti őrsereg felállítása a megbízandó választmány által azonnal megkezdessék - továbbá bizodalom nyilatkoztassék ezen népgyű­lésből a fenséges nádor és miniszterelnök iránt azon kifejezéssel: hogy Tolna vármegye csak a magyar nemzeti felelős minisztériumnak a polgári hatalom minden ágazatjaiban a nemzet függetlenségéhez képesti alakításával, jelesen pedig külügy, hadi- és pénzállapot belefoglalásával látandja kielégítve a haza e részbeni szükségét, igényét és kívánságát, anélkül sem ő felségének ígérete, sem a minisztérium feladata teljesítve, sem a haza megnyugtatva nem lesz - végre az

Next

/
Thumbnails
Contents