Tolna Megye 1848-1849-ben - Forrásgyűjtemény (Szekszárd, 1998)

16-án minden a legnagyobb rendben és békében folyt, a nemzeti örsereg magát jobban rendezte, a magyar ifjúság zene kíséretében reggel 9 óra tájban az egyetem mellett fölállított egyetemi fegyveres ifjúság, a nemzeti őrsereg üdvöz­lésére ment. a magyar ifjak egy derék ifjút körükből fölemeltek, s ez német nyelven az egyetemi ifjúsághoz pompás beszédet tartott, tartalmát ha szerencsé­sen haza juthatok elbeszélem, itt csak a végét jegyzem meg, t[udni] illik azzal fejezé "es lebe der König, és lebe Poln." 11 A délután csöndes volt, csak a magyar élénk ifjúság vigadott, zenénél s táncolt az utcán, volt ám elég "hogyan vót" a németek pedig bámultak és tapsol­tak. 4 óra tájban az egész nemzeti őrség és egyetemi ifjúság fegyveresen, dob és zene kíséretében, az Arany Bárány című vendéglő udvarán keresztül, hol a ma­gyar ifjúság vigadott ezek tiszteletére jött. Öt óra tájban azon hír keringett, hogy Apponyi lemondott, s helyébe Battlyány Lajos első, Kossuth Lajos második miniszterek lettek. A hír azonban alaptalan volt, mert 1/2 6 órára a magyar ifjú­ság Bónishoz 1 " conferenciába hívatott. Itt hallottam, hogy Batthyány ellen sok gördítettik, hogy ő a rendet nem fogja tudni fönntartani, és jól vigyázzatok, ""hogy a Nádor azon a Kossuth indítványozta föliratot, mely mind a két táblának conclusumává válott, nem képes a minisztériumban keresztül vinni", ha ez való­sul, és ha holnapig kedvező válasz nem érkezik, úgy sírjatok barátaim, mert rettenetes a terv. Ez ma, vagyis március 16-a estéli 7 órájáig történt, s ez idő alatt már három ezred katonaság érkezett meg. Március 17-én reggel 8 órakor. Barátaim ne sírjatok! Örüljetek és ün­nepeljétek a kivívott szabadság emlékét, és halljátok édes hazám történetét. Az éj viharos volt vagyis inkább csak a magyar kedélyek voltak izgatottak. A múlt este 8 és 9 órakor tartott eonferenciában a magyar ifjúság a követi kar által arra szólíttatott, hogy az éjt addig töltse a Hattyú című vendéglő termében, még ha­zánk sorsát jóra, vagy rosszra döntő cabineti tanácskozmány határozata velünk közöltetik, mi a szóra hajoltunk, éjféli 12 óráig együtt voltunk. A Cabinet azon idő alatt szinte együtt ült, s folyt a vita hazánk sorsa fölött. Időnként érkeztek hozzánk a Cabinetből tudósítások, de csak azt tudatták, hogy részünkről jól folynak a dolgok. 12 óra volt, s végre arra szólíttattunk, hogy nyugodtan távoz­zunk s jó reménnyel, ma vagyis 17-én reggel a fönt írt helyen ismét jöjjünk ösz­sze. Mi megjelentünk, és most halljátok! bámuljatok és örüljetek! Kossuth indítványozta fölirás egész kiterjedésében, amint itt következik sanctionaltatott. Egyes pontok: Sajtó szabadság! Éljen! Közös teherviselés minden kivétel nélkül a szó legtágosabb értelmében. Él­jen ! Önálló felelős Magyar Minisztérium, ennek élén a minisztériumot alkotó fő­kancellár Batthyány Lajos. Éljen ! Az úrbéri viszonyok tökéletes megszüntetése mindjárt a törvény kihirdetése­kor életbelépendő. Éljen ! Nemzeti őrsereg. Éljen! Készüljetek káplároknak, én leszek Generális!!! És üdvözlégy te régtől óta forrón óhajtott Nép Képviselet. Éljen, éljen és éljen. Készüljetek követeknek. Többet nem írhatok, örömtül remeg a toll a kezemben, és egy uradalo­mért nem adnám, hogy e nagyszerű események szemmellátó tanúja lehetek. Földi boldogságomnak tartom pedig azt, hogy én lehetek szerencsés jó barátai-

Next

/
Thumbnails
Contents