Tolna Megye 1848-1849-ben - Forrásgyűjtemény (Szekszárd, 1998)

Szekszárdra; a várostól, mint hallók 15 000 pft követeltetett sarcul; később beszélek, hogy 8000-rel is megclégedének. Paks meg lett rakva katonákkal, kik Szekszárddal és Tolnával egybeköttetésbe álltak. Febr[uár] vége felé Kalocsáról egy gőzös lefelé mentében jól meglövöldöztetvén, többé gőzösön kalandozni nem bátorkodott az ellenfél. S ez okból febr. 28-án gyalog ért D[una]földvárra, mintegy 12-1500 fő, kik közt két század B. Wimpfen olaszok, a többi nyomorult 35-45 év közti horvátok voltak, egy osztály János dragonyosok és 3 ágyú kíséretében. A fekete sárga zászlót feltízzették, földig lerombolással fenyegetőzve, ha legkevesebb engedetlenség törtennék, miután D [una]földvár, mint hódolni nem akaró közönség, mely ellent állni is akart volt előttük megjegyezve. A katonaság még az nap gőzösön felfelé ment; marc[ius] 1-én ismét jött 700 gyalogos és 70 lovas; ezek is elmenvén könnyebbülve érzé magát, a nyomatást alig tűrő nép. Marcfius] 4-án a solti partokon, délután ki akart szállni két gőzössel néhány száz horvát és német; ezek azonban Vajda Gábor százados erélyes fellépése következtében, egyetlen huszártól, kit mint Vajda kísérőjét az ellenfél megpillantott, a gőzösre rakodva D[una]földvár alá futott, innen 5-én Pestre ment, fenyegetőzve nagyobb erővel jövéssel, s száraz felőli megtámadással. A solti járásból jó erő jővén a parton össze, ebből egy 40 főből álló fegyveres csapat márc[ius] 7-én átvonult D[una]földvárra, holmi bevásárlások, s holmi jó hírek terjesztése végett. A történet úgy akará, hogy egy bunyevác pap és 5 horvát katona éppen ott voltak, ezeket elfogni, a fekete-sárga zászlót letépni egy pillanat műve volt. A nép örült, a nemzeti zászlót láthatván, mely e csapattal volt; örömét leírni nem lehet fellelkesült, s erős határozattá vált benne, többé nem engedi a zsoldosoknak. A városnak inkább gyáva, mint rosszlelkű bírája a Pakson még állomásozó ellenség parancsnokát a történtekrűl értesítvén, ez 150 lovassal, 500 gyaloggal 3 ágyúval estveli 10 órára Földvárra vonul, a piacon tüzet rakat, 3 nemzetőrt, kiket fegyveresen megláttak agyonlövet, altisztjöket halálra sebesítve, a nép e látványon felzúdul, a harangot félreveri, a csordát a városból kinyomja, mely is kifelé vonultában rabolni kezdvén, a nép dühét még inkább magára ingerié, s a nép csupán vasvillákkal, kevés lőfegyverrel, - mert nagyobb részét az álladalomnak már átadta - vele szembeszáll, mintegy 15-öt leöl, több fegyvereket elvesz, a megfuttatott ellenség a városon kívül megállván befelé kezd ágyúzni, de a 14 lövés közül, melyek közt egy gránát és kartács is volt egy sem tett kárt, egy nő gyermekével megöletett, két polgár csekély sebet kapott. A zavar kezdetén jelt kapott a solti oldalon lévő csapat át akart szállni, s már mintegy 30 lépésnyire volt a túlparttól, hozzá közeledtében magyarul hívogattak, midőn egyszerre sürtű puskalövéssel fogadtattak, de szerencsére minden foganat nélkül, melyet a kompból viszonozva egy holt és több sebesült lött az eredmény; a homály miatt nem láthatva az ellen erejét, kiszállni nem bátorkodtak. A városból kiszorított ellenség Paksra vonult vissza, honnan 8-an a szomszéd helyekről erejét összevonva Földvár felé indult, de fele útjáról ismét viszszafordult; mert a Duna balpartjáról, a Pakssal átellenben lévő Zádori révből néhány bátor vállalkozó legény Paksra átment, mit az ellen megszagolván, viszszatért Paksra; honnan már magyarjaink eltávoztak, dühét ki nem elégíthetvén 13 ágyúgolyót küldött a rév felé, melyek egyike egy honvéd lábát törte el. Márc[ius] 9-én 1500 gyalog 300 lovas és 6 ágyúval bevonult ismét Földvárra, a