Tolna Megye 1848-1849-ben - Forrásgyűjtemény (Szekszárd, 1998)

kívánja, hogy elérkezettnek látja azon időszakot, melyben az úrbéri örökváltsá­got tekintve a törvény eddigi puszta semmi elősegítő intézkedés által nem támo­gatott engedelmét tényleges törvényhozási közbejövetel által véli élesztendőnek, s miután a megváltási ügy eddigi csekély előmenetelének okát főleg az azt elő­segítő és könnyítő eszközök nem létiben találja fel az általános megváltást egy­szerre és teljes jogos kárpótlással pedig az ország viszonaiban jelenleg gyakor­latilag kivihetőnek alig látná, - ennek eszközlését a szükséges könnyítő módok megszerzésében véli a választmány feltalálandónak is ennél fogva: a) Azon akadályok elhárítását véli eszközlendőnek, melyek jelenleg az urbén örökváltságot illetőleg az ősiségi viszonokban fekszenek. b) Az úrbéri rendbeszedési és tagosítási perek siettetésében. c) Oly intézkedések létrehozásában, melyek által a magukat megváltani kívá­nók számára juttános pénz szerzés lehetősége biztosíttassék, s tekintetben a múlt országgyűlés terve szerint a nemzeti hitelbank létrehozassék. De áltáljában is, az anyagi javítások folytán a kereset módok, belforgalom élénksége, a vámmentessége által különösen leendő felszabadítása és ter­mesztési képesség gyarapíttassanak. 13- or Az ősiség rendezését és módosítását országos hitel erősítése, elő­haladást és jobbléti viszonaink kívánatossá, sőt szükségessé tévén, követ urak által oly törvényes intézkedések létesítését véli eszközlendőnek a választmány, mely szerint az ősiség nyomasztó viszonai a birtok tökéletes biztosításával s a nemzetiség érdekeinek kölcsönös szemmel tartásával megszüntessenek; - s ne­vezetesen: a) A törvény hirdetése után minden eladások, melyeknek tárgyai nem egyszers­mind fennálló pereknek tárgyi örök birtokot szereznek. b) A fennálló vétel megsemmisítő azon perekben, melyekben míg érdemleges ítélet nincsen, gyökeres jog próbájára szoríttassék a felperes. c) A zálogoknál a kiváltás elidősült 10 év után a zálog éveken felül - hacsak időközben zálogváltási per nem kezdetett, amely egyedül szakasztandja meg az elidősülést. d) A gyökösségi perek megkezdésére végidőszakul 3 évek szabatnak ezen, valamint a már folyó perekben, melyekben az actorátus még megállapítva nincs, nem a megszerzési somma, hanem a birtoknak mostani teljes becse té­ríttetvén meg. 14- er Az ország napról napra növekedő közszükségei új kútforrások megnyitását igénylik, ezek fedezésének egyik legalkalmatosabb módja az eddig tehermentes osztályoknak azokhoz alkotmányos biztosítékok melletti j árulása, mint is az ebbéli teher közös voltának elve iránt a múlt országgyűlésen a Kir. Tábla között megállapodás keletkezett - e szerint: Az országjavítás terhe közös legyen, és ahhoz járuljon egy vagy más úton mindenki, de az e végből felállítandó közjövedelmek forrásai úgy legyenek kiszámítva, hogy ezen országjavítási teher nagyja az eddig tehermentes osztá­lyokat érje leginkább: nevezetesen a nemességet áltoljában egy bizonyos adó­mennyiséget, melyhez számára nézve követ urak 2 milliomon felül hozzájárulni fel nem hatalmaztatnak, nem mintha a megye ezen mennyiséget - melynek kive­tése csak azon hold számára történhetik, melyet minden egyes nemes 20 holdon felül bír - az ország minden szükséges fedezésére elegendőnek tartaná, hanem mivel az erre kívántató pénzmennyiséget inkább az adózandók osztályait a le-

Next

/
Thumbnails
Contents