Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

IX/59 1919. április 30. A NÉMETKËRI MUNKÁSTANÁCS JELENTÉSE A MEGYEI INTÉZŐ BIZOTTSÁGHOZ A MÁRCIUS ELSŐ FELÉBEN LEZAJLOTT FÖLDFOGLALÁSRÓL, PARCELLÁZÁSRÓL A szocializálási ügyosztály 1197 1919. sz. felhívására jelentem, hogy Németkér községben a szocializálást illetőleg a község határában fekvő, a magyar tudomány egyetem alap tulajdonát képező és eddig Tóth L. József bérletében volt mintegy 530 kat. hold nagyságú ún. Magyalosi és Kismagyalosi birtok a leszerelt katonák által birtokba vé­tetett és miután a birtokbavétel még március első felében a volt főispán kormánybiztos felhívására történt, azt a leszerelt katonák maguk között felparcellázták és minden egyes a saját parcelláját miveli. Egyben jelentem, hogy Németkér községben nincsen semmiféle olyan üzem, mely a tanácsköztársaság eddig kiadott rendelkezései értel­mében szocializálás alá esett volna. Olyan üzemek, kisiparosok stb., melyekről az eddig kiadott rendeletek kimondottan nem intézkedtek, szocializálva nem lettek. Végül jelentem, hogy olyan eset nem fordult elő, hogy a szo­cializálás tekintetében kiadott rendelet végrehajtva ne lett volna. Pámer József m. t. elnök FORRÁS: TML. MIB. 1197/1919. (tisztázat). IX/60 1919. április 30. A MISZLAI TANÁCS ELNÖKÉNEK JELENTÉSE A MEGYEI DIREKTÓRIUMHOZ A SZOCIALIZÁLÁS VÉGREHAJTÁSÁRÓL Jelentem, hogy a 10/1919. sz. körlevél alapán megalakult 3-as kutató bizottság a 100 holdon felüli birtokok terménykészletét és állat­állományát IV/4, utóbbi IV/14-én vette fel. Az időközben alakított községi birtokrendező és termelést bizto­sító bizottság tagjai pedig most veszik fel a 3. pusztán a holt és élő leltárt. A földnélküliekre a bérlő hozzájárulásával 100 holdon felüli te­rület kisparcellákban albérletbe adatott, többen pedig részes munkáért vállaltak. Szocializálásra vonatkozólag egyéb rendelkezés — nem érkezett — nem tétetett. Ruppert József Zsubor József jegyző tanácselnök FORRÁS: TML. MIB. 1197/1919. (tisztázat).

Next

/
Thumbnails
Contents