Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)
A magyar és német katonák létszámát a honvéd állomásparancsnok Szekszárd városra vonatkozólag nem közölte. Végül jelentem, hogy a vármegyében a németajkú magyar állampolgárok létszáma 70 000. Szongott alispán FORRÁS: TML, Alispáni iratok 17 994/1944 (tisztázat). XIV/74 1944. november 7. A FŐISPÁN UTASÍTÁSA A PÉNZUGYIGAZGATÖSÁGHOZ A TOLNA MEGYEI ZSIDÓVAGYONOK KIÁRUSÍTÁSÁRA Utasítom, hogy a zárolt zsidó ingó vagyonokat bocsássa azonnal az ide vonatkozó rendelkezések értelmében a vármegye közönsége részére azzal, hogy a szétosztás a Nyilaskeresztes Pártt helyi szervezeteinek közbejöttével történjék. Mindazon anyagokat, melyek szükségesek a Nyilaskeresztes Párt szolgálatának felruházásához, nyugta ellenében, készpénzfizetés nélkül adja ki. A zsidó üzleteket keresztény kereskedőknek azonnal bocsássa rendelkezésére kiárusítás végett. Amennyiben a katonaság valahol a rendeletben megállapított százalékos arányon felül vett igénybe készleteket, ugy ez más helyen való szétosztásnál figyelembe veendő. Közlöm továbbá, hogy a Nyilaskeresztes Párt a pártszolgálat részére szükséges ruházati cikkeket a keresztény kereskedőknek átadandó üzletekből is igényelheti a fentiek szerint. A rendeletem végrehajtásáról jelentést kérek dr. Swierkiewicz Ernő főispán közellátási kormánybiztos FORRÁS: TML. Főispáni bizalmas iratok 406/1944.