Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)
kerülte a kocsit, a mellette álló Deák József őcsényi lakos trágár és becsmérlő szavakkal illette a pénzügyőrséget, mert — mint mondotta — a lova megijedt a kerékpárjuktól és megugrott. Simongáti udvariasan bár, de határozottan visszautasította Deák kifakadásait, majd Álmossal együtt eltávozott. Alig ült a két pénzügyőr kerékpárjára, Deák kihívóan utánuk kiáltott, hogy jöjjenek vissza, ha mernek. Simongáti megállt, kerékpárját az útra fektette, és oda akart menni Deákhoz. Ez lekapta a kocsija oldalára erősített fejszét, és szitkozódva rárontott a feléje közeledő pénzügyőrre, aki azonban kicsavarta támadója kezéből a fejszét. Amíg ez az összetűzés pillanatok alatt lejátszódott, 2—3 egyén már megragadta Simongátit és Deák József segítségével bedobta az utca árkába. Álmos Géza, aki egyébként emléklapos hadnagy, elővette szolgálati Frommerpisztolyát és az akkor már 20—25 főre szaporodó tömeget erélyes szavakkal figyelmeztette, hogy hagyjon fel a támadással, mert különben fegyverét kell használnia. A felszólítás sikertelen maradván, Álmos a baltával, botokkal feléjük közeledő, szitkozódó emberek közé lőtt és a golyó Deák hasába fúródott. A feldühödött csapat Almosra rontott, őt is bevágták az árokba, mindkettőjüktől elszedték a fegyverüket, és a támadók valamelyike baltával belevágott Álmos bal lábába és azon térden felül combig hatoló borzalmas hosszú sebet ejtett. A végsőkig felizgatott hangulatban agyon akarták verni a pénzügyőröket, és csak néhány higgadt, komoly ember erélyes fellépése tudta ezt megakadályozni. A tömeg azonban ezekkel szemben is olyan fenyegető módon lépett fel, hogy a súlyosan megsebesült és sok vért vesztett Álmos pénzügyőr könyörgésére senki sem akart neki ivóvizet sem adni. Nemsokára ott termett a csendőr járőr, amely hamarosan szükségkötéssel akadályozta meg a sebesültek elvérzését és odajött az orvos is, hogy első segélyt nyújtson. — Közben a csendőrök utasítást adtak, hogy a szekszárdi mentőautóért kell telefonálni. A tömeg azonban még a mentők megérkezésekor is fenyegető magatartást tanúsított és tiltakozott az ellen, hogy a sebesült pénzügyőröket a kórházba szállítsák, sőt, egyesek állandóan azt kiabálták, hogy agyon kell verni őket. A csendőrök erélyes fellépésével azonban nem mert senki szembeszállni, úgyhogy Deákot és a két sebesült pénzügyőrt hamarosan be lehetett tenni a mentőautóba, amely elszáguldott velük a kórházba. A súlyos sebesülteket nyomban megvizsgálta az egyidejűleg értesített dr. Nóvák Miklós egyetemi magántanár, sebészfőorvos, és azonnal hasműtétet végzett Deákon, megállapítván, hogy a golyó olyan roncsolást végzett a hasüregben, hogy életben maradásához alig van remény. Ezt a körülményt sürgősen közölte a vizsgálóbíróval, és királyi ügyészséggel is. Dr. Gaál Dezső szekszárdi vezető királyi ügyész még az éj folyamán kihallgatta a kórházban a két pénzügyőrt, míg Deákot a narkózisból való felébredése után másnap reggel 3/4 9 órakor kereste fel. Felolvasta neki a felvett jegyzőkönyveket, Deák a jegyzőkönyvek minden részletét valósnak ismerte el. és azt mondotta, hogy Simongáti és Álmos hűen adták elő a véres incidens lefolyását. Deák, az ügyészi kihallgatás után hamarosan meghalt.