Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)
jogos igényei teljes kielégítést nyerve, velünk egy pártban megértő egyetértésben küzdhessen a népköztársaság fenséges céljainak megvalósításáért. Dr. Zsigmond Ferenc pártelnök/' A másik sürgöny Batthyány Tivadar grófhoz, a szekszárdi kerület országgyűlési képviselőjéhez küldetett, és a következőleg hangzik: ,,A tolnavármegyei függetlenségi és 48-as párt mai újjászervezése alkalmából üdvözöljük Nagyméltóságodat hazafias bizalommal remélve, hogy a köztársasági alapon álló pártunk törekvései új korszakot fognak nyitni a szabaddá lett magyar nemzet történetében. Dr. Zsigmond pártelnök." * Kisgazdák előértekezlete. A szekszárdi kisgazdapártot Majsay György hétfőn délután előértekezletre hívta egybe, mely a városházán tartatott meg. Az értekezlet célja, hogy a kisgazdák politikai párttá szervezkedve vegyenek részt a közéletben. Karácsony másod napján lesz e tárgyban a döntő értekezlet, valószínű azonban, hogy addigra tisztázódik a fővárosban a pártközi helyzet és sikerül a kisgazdapártnak elhelyezkedni a Károlyi-pártban, ami kölcsönösen kívánatos is. Mire való is az a sokféle párt? Hisz úgyis csak az elnevezés más. Lényegében ma minden magyar ember függetlenségi párti és köztársasági és a kisgazdák érdekeit pártkülönbség nélkül mindenki a szívén hordja. * Szocialista-párt Szekszárdon. A fővárosi szociáldemokrata körök szeretnének Szekszárdon zászlót bontani, illetve szeretnék Szekszárdot egy erős rohammal maguknak megnyerni. Mint értesülünk, a közeli napokban megindul ezirányban a szervezett mozgalom. A szocialistáknak mindenesetre vannak Szekszárdon híveik, a harcot is felvehetik a politikai téren, de a siker nagyon kétséges, mert az ipari munkáselem Szekszárdon meglehetősen gyenge, a többi népelemek pedig, ha a szociális igazságok kedvesek is nekik általánosságban, még meglehetősen távol állnak a szociális párt politikai programjától. FORRÁS: Tolnavármegye és a Közérdek 1918. december 19. (Pártszervezkedés.) MEGJEGYZÉS: A pontozott helyen a témával kapcsolatban érdektelen szöveg olvasható a cikkben. IX/21 1918. december 27. TUDÓSÍTÁS A SZEKSZÁRDI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRTSZERVEZET MEGALAKÍTÁSÁRÓL Lapunk múlt számában megemlékeztünk a szekszárdi szociáldemokrata párt szervezkedéséről. Erre vonatkozólag a párt részéről a következő kommünikét vettük: