Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

A közmunkák mennyisége 1933-ban már csökkent — és ez a csökkenés a következő években is tartott. Erre utalnak egyébként a jelentés készítésekor folyamatban lévő munkák, és a későbbi időre tervezettek csökkenő száma is. Miből fedezték a szükséges összegeket a községek és a megye? Általánosíthatjuk, hogy a községek zöme két forrást vett igénybe: volt saját bevételük, igaz ez a válság évei alatt általában csökkenő volt. Ezt az összeget az éves költségvetésben megtervezték. A másik forrás az államkölcsön volt. De esetenként az egyházközségek nyújtottak hitelt, a hitelezők között volt a pécsi püspökség, és a kalocsai érsekség is. Ez utóbbiak természetesen elsősorban a felekezeti iskolák építésére, tatarozására, valamint templomok és egyéb, hitélettel összefüggő létesítmények karbantartására biztosítottak kisebb-nagyobb összeget. A JÓTÉKONYSÁGI MOZGALMAK A hatóságok által kezdeményezett szükségmunkák mellett a a nyomor enyhítését szolgálták a társadalom különböző rétegei és magasabb tisztséget betöltő személyek által kezdeményezett jótékonykodási mozgalmak is. Ilyen mozgalmak már korábban is voltak, de a világválság idején számuk gyarapodott, és növekedett a segélyezett családok, személyek száma is. E mozgalmak elsősorban élelem, tüzelő és ruházati cikkek adományozásával siettek a bajba jutottak megsegítésére. A Tolnamegyei Üjság 1930. december 13-án adta hírül, hogy a alispánnak a megye törvényhatósági bizottsága elé terjesztett jelentését, amelyből kitűnik, hogy a hivatalosan kezdeményezett nyomorenyhítő akciónak milyen eredményei voltak a megyében. Megállapította, hogy a főispán által kezdeményezett gyűjtés lehetővé tette a sokgyermekes és ínséget látó családok részére 25 öltöny gyermekruha és 25 pár cipőnek azonnali rendelkezésre bocsátását. A jelentésben olvashatjuk: ,,A Népjóléti Miniszter Űrhöz felterjesztett előirányzat szerint vármegyénkben a segélyezendő ínségesek száma 3373, akiknek ruházati és élelmi cikkekkel, valamint tüzelőanyaggal való ellátására összesen 83 2GÖ pengő szükség mutatkozik." Ezt követően a cikk arról szól, hogy honnan kívánják fedezni ezt az összeget. Kivetettek a lakosságra ínségjárulékot (pótadót), társadalmi gyűjtésből pedig mintegy 15 000 pengőt kívántak biztosítani. és természetbeni adományok értékét mintegy 50 000 pengőre tervezték. . A Tolnamegye Űjság 1930. december 13-án adta hírül, hogy a nagymányoki bányaigazgatóság is szervezett ínségakciót. A bányakerületben élő munkások, nyugbéresek és kegydíjasok gyermekeinek kiosztottak 335 pár cipőt, 170 méter barchetszövetet. Elaggott, nyugbéres és „elszerencsétlenült" (azaz bányaszerencsétlenség áldozata lett) munkások hátramaradt családtagjai részére, 44 családnak — fejenként — 5 kg nullás lisztet, 12 kg kenyérlisztet, 2 kg zsírt, 2 kg szalonnát, 2 kg cukrot, 1/2 kg pörkölt kávét, 1.4 kg pótkávét, 1 kg sót és 1/2. kg mosószappant ajándékozott a bányaigazgatóság. . . ., ".Ugyancsak a december . 13-i számban olvashatjuk a következő hírt: „A szekszárdi ínségesek összeírását a városháza nagytermében