Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

tak, s reális veszélynek látszott még Szekszárd esetleges megszállása is. Erre azonban nem került sor. 1919. február végén, március elején ezt a szakaszt mindössze 190 nemzetőr és 46 csendőr védelmezte. Ezek az erők is meglehetősen szétszórtan voltak elhelyezve. Állomásoztak a megyeszékhelyen, a Sárköz falvaiban, Bonyhádon és Kismányokon is. A proletárhatalom fennállásának egész ideje alatt kisebb-nagyobb incidensre került sor a demarkációs vonalon. Különösen kiéleződött a helyzet április második felében. Ekkor foglalták el a szerbek Alsónyéket és a környező pusztákat. Április 22—23—24—25-én szinte háborús méretű fegyveres összecsapásra került sor a Vörös Hadsereg és a szerb seregek között. 26-án kisebb magyar egységekkel ellentámadás bontakozott ki, ami végül is megállásra késztette a szerbeket, sőt néhány puszta ismét a magyar seregek ellenőrzése alá került. A demarkációs vonal védelme az ország déli részén a Zay Dezső parancsnoksága alá tartozó 44. vörös dandárnak volt a feladata. Zay parancsnoksága Dombóvárott állomásozott. Innen irányították a védelmi harcot. Ez a sereg segített a Dél-Dunántúlon ki-kirobbant ellenforradalmi lázadások leverésében is. A demarkációs vonalakon lezajlott konfliktusokat megelőzően a fegyveres testületeknél tisztogatást hajtott végre a legénység. A tisztek egy részét ellenforradalmárnak nyilvánították, s felszólították őket, hogy rövid idő alatt távozzanak a csapatok éléről. A tisztek menekülésszerűen hagyták el egységeiket és eltávoztak még a megyeszékhelyről is. AZ ELLENFORRADALMI LÁZADÁS ÉS LEVERÉSE A tanácshatalom Tolna megyei ellenfelei május végén elszigetelt, június második felében pedig nagy területre kiterjedő ellenforradalmi lázadást szerveztek. A május végi mozgalmaknak okaként a helyi túlkapásokat említik az egykori források, míg a júniusi lázadás rendszerellenes volt. célja a munkáshatalom megdöntése. Nagyszékelyben május 29-én az élelmiszert rekviráló vörösőröket támadták meg. Egy civil és egy vörösőr esett itt áldozatul. Tamásiban május 30-án kezdődtek az események. Az ellenforradalmi erők átvették a község irányítását, megtámadták és lefegyverezték a vörösőrséget, majd az ellenük felvonuló — vidékről érkező — vörösőregységekkel felvették a harcot. Tamásiban ostromállapothoz hasonló helyzet alakult ki, az utcai harcoknak — a korabeli jelentések szerint — kilenc áldozata volt. A tamási lázadás leverése után a Dombóvárra visszatérő egységeket a vasútállomáson lázongó — jobbára vasutasokból álló — tömeg fogadta. Néhány kézigránát azonban szabaddá tette a visszatérők előtt az utat. Június második felében lezajlott lázadás egyik jellemzője volt, hogy részét képezte a Kalocsa környékén kirobbant fegyveres ellenforradalomnak. Sajátosságaként említhetjük azt is, hogy szinte a megye egész északkeleti részére kiterjedt. A lázadás határvonalát nagyjából a Dunaföldvár—Szekszárd és a Sárbogárd—szekszárdi vasútvonal nyugati oldalán elhelyezkedő községek áltaf bezárt háromszög alkotta.