Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

XI/45 1924. március 24. AZ ALISPAN JAVASOLJA A TÖRVÉNYHATÓSÁGI BIZOTTSÁGNAK, HOGY ANYAGI OKOK MIATT SZÜNTESSE BE A MEGYE EGYETLEN KÓRHÁZÁNAK MŰKÖDTETÉSÉT A vármegye közönségének tulajdonában álló szekszárdi Ferenc közkórház súlyos, s már hova tovább tarthatatlan anyagi helyzete késztet előterjesztésem megtételére. Kórházunk anyagi helyzetének romlását a lezajlott világháború által feldúlt gazdasági viszonyok idézték elő, az árak növekedésével a napi ápolási díjak megállapítása sohasem tartott lépést, s e miatt arányaikban egyre növekvő kiadásokat a bevételek nem fedezték és a háború kitörése óta a kórház üzemének fenntartása a létért való keserves küzködéssel volt egyenlő. A kórház reménytelen anyagi helyzetét látva a vármegyei kórházi bizottság az 1923. évi augusztus 30-án tartott ülésében hozott 17699/1923 számú határozatában a kétségbeesés sugallta végső eszközhöz fordult, s javasolta a kórház működésének beszüntetését. Ezt a közegészségügyi szempontból súlyos következményekkel járó határozatot annak idején csupán azért nem mutattam be a törvényhatósághoz jóváhagyás céljából, mert időközben az ápolási díjakat felemelő kormányintézkedés a reménynek azt a halvány sugarát keltette fel bennem, hogy hátha mécfis csak kedvezőbbre fordul a kórház helyzete s nem kell végét, szakítani a vármegye egyetlen közkórháza működésének, amelynek jelentősége elsősorban a megyebeli viszonylatokban felbecsülhetetlen fontosságú. A törvényhatóság 1923. november B-án tartott közgyűlése az 1924 évi kórházi költségvetést tárgyaló 1951 rkgy. 21909 alisp—1923. számú határozatban ismét nyomatékosan kérte a ministeriumtól a legszigorúbb takarékosság elvei alapján készült költségvetés szerint szükségelt 7432 K. napi ápolási díj megállapítását, s hagsúlyozottan kiemelte a népjóléti minister úr Önagyméltósága előtt azt, hogyha a napi ápolási díj a most említett összegben, s tovább az árak emelkedésének megfelelő összegben nem állapíthattatnék meg, úgy kénytelen lenne végső eszközként a kórház működését megszüntetni. E határozat felterjesztése óta amint szomorúan jelenthetem, a helyzet nem javult, az ápolási díj nagysága nem volt. s nincs ma sem a létező gazdasági viszonyokkal kellő arányban megállapítva, a kórház helyzete valóságos gyötrődés, amelyet most még fokoz ama körülmény, hogy a népjóléti és munkaügyi minister úr 26234/1924 II. sz. leiratában arról értesített, hogy a kórházi számadások s a folyósított havi állami gyógydíjelőlegek között a kórház hátrányára mutatkozó 152 milliós különbözetet március 1-től a kórház javára kiutalni szokott gyógydíjelőlegek összegéből betudja, s csak tetemes levonások után kap a kórház előlegeket. Ez az intézkedés a kórház üzemének működését egyenesen lehetetlenné teszi, mert a kincstári tartozás levonásával utalványozott