Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)
tosságát hangoztatnom, mégis kérem azonban arra, hogy az itteni hasonlóan veszélyes helyzettel szemben a szükséges lépéseket bölcs belátása szerint megtenni szíveskedjék. dr. Hagymássy főszolgabíró FORRÁS: TML. Völgységi járás főszolgabírói iratok 83/1923. biz. (kézirat). ... XI/41 1923. december 16. A ZOMBAI PLÉBÁNOS JELENTÉSE A BONYHÁDI FŐSZOLGABÍRÓHOZ, A MAGYAROK ÉS NÉMETEK KÖZÖTTI TEMPLOMI BOTRÁNYRÓL Bejelentem a Járási Főszolgabíró Úrnak, hogy 150 év óta a zombai plébánia templomban a hívők elhelyezkedése szokásjog alapján biztosítva volt. Az első hely a magyarokat, a második hely a németeket illette meg. A kettő között az elhelyezkedési határvonalat évszázados tradíció szabta meg. Több ízben történt már kísérlet a németajkú hívek részéről, hogy ezen változtatás történjék, de a magyarság többsége folytán (az egész plébánia lélekszámát tekintve) szívósan ragaszkodott szerzett jogaihoz. Az elhelyezkedési rend a régi szokás alapján az, hogy a padr sorok előtt jobbról a német leányok, balról a magyar leányok egészen a szentélyig, a középen pedig az első vonalban a magyarok, azok után pedig a német menyecskék állottak. Ezen rend lett a legutóbbi botrány által erőszakosan megzavarva, amely tárgyban a csendőri nyomozás eredményeként a feljelentés a bírósághoz vallásháborítás miatt megtörtént. A hitközségi tanács, mint illetékes fórum, a kérdés rendezését folyamatba vette, mégis, hogy az istentiszteletek régi szokáson alapuló törvényes rendje erőszakosan és botrányosan meg ne zavartassék, addig is, míg a felsőbb egyházi hatóság által a kérdés végleges rendezése meg nem történik, szíveskedjék Főszolgabíró Úr a jelenlegi rend alkalmas módon való biztosítása és megvédése és hasonló botrányok megakadályozása végett intézkedni; és az ellene vétőket a törvény szigorával megbüntetni. Kühn plébános FORRÁS: TML. Völgységi járás főszolgabírajának iratai 15. biz./1924. kézzel írott tisztázat. MEGJEGYZÉS : A templomi botránnyal foglalkozott a pécsi nyomozócsoport is. Az 1924. február 15-én elkészült jelentést megküldték a belügyminisztériumnak is: Jelentés Fenti számra tisztelettel jelentem, hogy Zomba községben a magyarok és németek közötti viszálykodás ügyében a nyomozást lefolytattam és a következőket állapítottam még": :