Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)
kérem Méltóságodat, hogy a lakáskataszter felfektetése alól az előadottak figyelembe vételével felmenteni méltóztassék. Javaslom, hogy a vagonlakó államvasúti alkalmazottak elhelyezése végett a pályaudvar körül elfekvő térségekben kislakások építtessenek, mint egyéb, forgalmasabb állomásokon, a MÁV már meg is kezdte és ezen célra az állami lakásépítő akció Űj dombóvár területére kiterjesztessék, mert építkezés nélkül a vagonlakók ügyét megoldásra vinni nem lehet. Jelentem, hogy a múlt évben előterjesztést tettem felettes hatóságomhoz abban az irányban, hogy Űjdombóvár pályaudvar melletti barakkok, melyek a háború alatt átvonuló katonaság elhelyezésére voltak felhasználva, megfelelő átalakítás után a vagonlakók rendelkezésére bocsáttassanak, de intézkedés nem történt és a barokkok részben le is bontattak. Kenézy szolgabíró FORRÁS: TML. Főispáni iratok 458/1922. A PAKSI FŐSZOLGABÍRÓ SZEPTEMBER 28-AN TÁVIRATI JELENTÉST KÜLDÖTT A FŐISPÁNHOZ A VAGONLAKOKROL ÉS A LAKÁSHELYZETRŐL Jelentem, hogy vaggonlakók elhelyezése járásom területén lehetetlen. Pakson állandó 45-30 helybeli család vár elhelyezésre, melyeknek lakáshoz juttatását óriási lakásínség gátolja. Betegek, szülés előtt álló nők félszerben, fűthetetlen kamrákban laknak. Itt lakásépítésre helybeli bankfiókok és magánosok nem vállalkoznak, átalakítható és lakhatóvá tehető épületek nincsenek. Ha állami lakásépítés sürgősen nem segít, kataszrofálissá válik (a helyzet). Dunaföldvárra vonatkozólag államrendőrség nyújthat felvilágosítást. Többi községekben kifejezetten lakásínség nincs, az esetenkint felmerülő lakásigények kielégítését azonban a lakásrendelet első és tizennegyedik szakasza azonban ezekben is lehetetlenné teszi. FORRÁS: TML. Főispáni iratok 458/1922. (távirat). • ' XI/26 1922. október 17. HAGYMÁSSY ZOLTÁN VÖLGYSÉGI JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK JELENTÉSE A FŐISPÁNHOZ A BÁNYAVIDÉK TELEFONHÁLÓZATA KIÉPÍTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGÉRŐL A völgységi járás területén jelenleg az „Esztergom—Szászvári Kőszénbánya Társaság" tulajdonában három kőszénbánya van üzemben, és pedig: Nagymányok, Váralja és Máza községekben, körülbelül mintegy ezerhétszáz munkással. A bányamunkások a járás területéről mintegy 10 községből rekrutálódnak, s ezenkívül az említett bányák a munkásság szervezkedése révén kapcsolatosak a Baranya vármegye terüler tén lévő hidasi, szászvári, komlói és pécsi szénbányákkal. A munkásmozgalmak megfigyelése és ellenőrzése, valamint az állami és társadalmi rend megóvása, a széntermelés biztosítása, s általában a szociális és gazdasági viszonyok, az említett nagy kiterjedésű területtel szemben feltétlenül szükségessé teszik az első fokú hatóságnak állandó rendészeti beavatkozását, érintkezését és megfigyelését, azonban ezen elsőrendűen fontos kötelességek teljesítését a rossz közlekedési viszonyok, a drága fuvar és a telephon-összeköttetés hiánya úgyszólván lehetetlenné te-