Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

nagybirtokost, császári és királyi kamarást; Dőry Frigyes gazdasági fő­tanácsost; dr. Perczel Béla nyugalmazott főszolgabírót, nagybirtokost; va­lamint Sztankovánszky Tibor nagybirtokost választották meg, lelkes köz­felkiáltás közepette örökös tagnak. Ez a csoport volt hivatva arra, hogy a törvényhatósági bizottság működésében az állandóságot képviselje. Július 19-én jelent meg a megye hivatalos lapjában a 432 nevet tartalmazó lista a megye legtöbb adót fizető polgárairól. A lista élén gróf Apponyi Károly állt, aki 95 805,40 pengő adót fizetett, míg a 432. helyen Austerlitz Viktor dombóvári kereskedő volt 623,19 pengő adóval. Révész T. Mihály jogtörténész a listát elemezve a következőket állapította meg a listáról: „ . . . a névjegyzék számban legtekintélyesebb csoportját a vagyo­nos értelmiségiek alkották. A gyógyszerészek, orvosok, tanítók, ügyvédek, plébánosok, mérnökök stb. közül nem kevesebb mint 96 kapott helyet a jegyzékben. Ettől a számtól alig maradtak el a kereskedők, akiket 84-en képviseltek a listán. Természetesen egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a megye 69 földbirtokosa — meglehetősen előkelő helyen — szerepelni fog a listán. A legtöbb adót fizető iparosokat 29-en, az államapparátus­ban lévőket pedig 24-en képviselték a jegyzéken. A tőkés elemek közül 31-et, míg a földmívesek, kisbirtokosok és gazdálkodók közül 35-öt talál­tunk a legtöbb adót fizetők listáján." A választások nem voltak zavartalanok. Különösen az ozorai szo­ciáldemokraták tevékenysége bosszantotta a megyei vezérkart. Az ozo­raiak ugyanis megfellebbezték a választás eredményét — választási csa­lás miatt. A közjegyző tömegesen hívta be magához a választókat és előre kitöltött szavazólapokat nyomott a kezükbe; a csendőrök pedig a balol­daliaknak ismert személyektől elvették a szavazólapot, mielőtt azok le­adhatták volna voksukat. Az ügy hosszan húzódott. Csak 1931-ben jutott a választókerület képviseletéhez a megyei törvényhatósági bizottságban. A megválasztott új törvényhatósági bizottság 1929. november 20-án tartotta meg alakuló ülését. Az ülésen a főispán köszöntötte az új (?) össze­tételű bizottságot. „ . .. képviselve van minden foglalkozás — mondotta —, képviselve vannak az erkölcsi és szellemi, valamint a gazdasági ér­dekek különfeleséget. Van itt főúr, földbirtokos, tisztviselő, pap, ügyvéd, tanár, mérnök, gyáros, kereskedő, iparos, kisgazda, van egyszerű mun­kás is". A felsorolásból úgy tűnhet, hogy egy demokratikus választási rendszer eredményeként demokratikus szervezet jött létre, amely lehetővé tette a társadalom minden rétegének tisztességes képviseletét. Valójában azonban ez nem így volt. S hogy állításunkat bizonyítsuk, szólni kell az úgynevezett „kis­gyűlés"-ről, amely formáját tekintve racionális szervezet volt. Létre­jöttének szükségességével a törvény indoklása is foglalkozott. Megállapí­totta, hogy a törvényhatósági bizottság túlságosan nagy testület ahhoz, hogy a hatáskörébe utalt ügyek nagy tömegét teljes ülésben intézhesse, ritkán ülésezik, ugyanakkor sok ügy intézése nem tűr halasztást. Szük­ség volt tehát egy szűkebb körű testületre, amelyben az ügyek túlnyomó többségét gyorsabban lehet elintézni. De kik voltak a kisgyűlés tagjai? Eltekintünk a 24 név felsorolásától, csupán a már említett Révész tanul­mány összegzését idézzük:

Next

/
Thumbnails
Contents