Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)
A TÁRSADALMI ELLENTÉTEK ELMÉLYÜLÉSÉNEK KORA - Tolna megye 1901—1918 között
1906. április 15. A TOLNAI IPARI ÉS MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRŐL KÖZÖL HlRT A TOLNA VARMEGYE A tolnai selyemfonóban kitört sztrájk ügyében vizsgálat ejtetvén meg, kitűnt, hogy abban nagy része volt az országos földmunkás szervezet tolnai fiókjának, mely nemcsak hogy helyet adott helyiségében a fiók tagjai közé nem tartozó selyemfonó leánymunkásoknak, hanem a sztrájkra izgatott is. Az egyleti alapszabályokkal össze nem egyeztethető e működés folytán a tolnai fiók ellen a megtorló eljárás folyamatba tétetett, ami helyes is. Az egyletek maradjanak a maguk hatáskörében és tartsák meg a saját maguk alkotta alapszabályukat. FORRÁS: Tolnavármegye 1906. április 15. (Egy sztrájk következményei) VIII/45 1906. április 28. A KÖZÉRDEK ClMÜ LAP TILTAKOZÓ CIKKE A SZEKSZÁRDI VÁLASZTÓI NÉPGYŰLÉS RENDŐRI FELOSZLATÁSA MIATT Rövid pár hónap alatt már másodszor történik meg Szekszárdon, hogy a kivezényelt csendőrség szurony-rohamot intéz a város lakossága ellen. Szokatlan dolog ez, itt; évtizedek óta nem volt erre eset. Szabad volt az utcza, a szó, a véleménynyilvánítás, választottunk követet a kit akartunk, meghallgattuk még a kormánypárti, néppárti, sőt szocziálista képviselő jelöltet is, s nem volt szükség egy félezred katonaságra, hogy a rendet fenntartsa, épségben maradtak a fejek, meg az ablakok is. Sajnálattal konstatáljuk, hogy az ma már nem így van. Megtörtént Szekszárdon az az eléggé el nem ítélhető eset, hogy előbb Boda Vilmost, a kerület 24 éven át népszerű képviselőjét, azután pedig a szintén érdemes jelöltet Szabó Károlyt szóhoz sem engedte jutni a békétlen elemek zajongása, éktelen lármája. Mi a szabad szót és vélemény nyilvánítást tartjuk a választó polgár legszebb jogának, mélyen fájlaljuk tehát, hogy ez megtörténhetett, s éppen Szekszárdon történhetett meg, a politikai érettség oly magas fokán állónak hirdetett városban. Okoljuk érte első sorban a nem éppen épületes jelenetek inscenirozóit, de okoljuk a rendfentartásra hivatott hatóság gyengeségét is. Megvalljuk, ilyes alkalmakkor nem áhítozunk a karhatalom ok nélkül való kotnyeleskedésére, de igenis meggyőződésünk az, hogy nem parádés kirukkolás czéljából van ott jelen a rendőrségi apparátus, de hogy rendet csináljon, s biztosítsa a népgyűlés, beszámoló csendben és rendben való lefolyását. Rendőrkapitányunk egyik esetben sem látta szükségét a beavatkozásnak. Az utolsó esetre vonatkozólag pláne azzal védekezik, hogy a gyűlés folyama alatt ,,abczug rendőrkapitány" felkiáltások is hallatszottak, ha tehát ő a szószékre áll s megkezdi a jelenvoltak lecsillapítását, még féktelenebb erővel tör ki a szitkozódás s akkor a
