Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)

A TÁRSADALMI ELLENTÉTEK ELMÉLYÜLÉSÉNEK KORA - Tolna megye 1901—1918 között

A járás területéről történt kitiltása következtében az általa szított mozgalommal az országos sajtó is foglalkozott, sőt amint tudni is méltóztatnak, az eset a parlamentben is szóvá tétetvén, elfoglalt álláspontomat ott ö Nagy­méltósága a Belügyminiszter ur magáévá tette. Azóta is több ízben megkísér­lett mozgolódásai éber ellenőrzés tárgyát képezik, s minthogy szavahihetősége és komoly számbavehetősége időközben jelentékeny csorbákat szenvedett, a beszarnithatatlanság határán mozgó egyénisége egyelőre aligha fog ismét fel­tűnhetni. FORRÁS : Alispáni iratok. 8742/1908. VIII/71 1908. augusztus 26. TOLNA MEGYE ALISPÁNJÁNAK HATÁROZATA A SZEKSZÁRDI IFJÚMUNKÁS-SZERVEZKEDÉS ÜGYÉBEN Határozat A szekszárdi általános ipartestületnek az építőmunkások ugyanottani szakszervezete ellen beadott panaszát, mint alaptalant, elutasítom. Felhívom azonban Szekszárd város r. t. város rendőrkapitányát, hogy Bikfalvay József nyomdászsegéd és összes társai ellen az 1898. évi 1136 B. M. sz. rendeletbe üt­köző kihágás elkövetésének fennforogni látszó gyanúja miatt az eljárást in­dítsa meg, s eredményét annak idején jelentse. A megejtett nyomozás során megállapíttatott, hogy az építőmunkások beleegyezése, sőt tudomása nélkül tartattak annak helyiségében az ú. n. ifjú­munkások egyesületének összejövetelei. Ezen összejövetelek azonban, még f. évi május hó elején megszűnvén, a szekszárdi általános ipartestület által be­adott panasz ez irányban további eljárást nem igényelt. Beigazolódott azon körülmény is, hogy az ifjúmunkások egyesülete Bikfalvay József nyomdászsegéd szervezése folytán alakult és működött a nélkül, hogy az az 1898. évi 1136 M. M. sz. körrendelet értelmében alapszabály­tervezetét a törvényhatóság útján a m. kir. belügyminiszter úrhoz felterjesz­teni megkísérelte volna, miért is nevezett, valamint társai ellen az idézett bel­ügyminiszteri rendelet értelmében a kihágási eljárást elrendelnem kellett. Miről Szekszárd r. t. város rendőrkapitányát megfelelő további eljárás, s annak útján a szekszárdi általános ipartestületet tudomás végett értesítsem. FORRÁS: TmL. alispáni iratok. 1768/1909. MEGJEGYZÉS : Az ifjúmunkások szervezkedésével foglalkozik az e kötetben közölt Junius 21-i Keltezésű cikk is, amelyet a Tolnavármegye közölt.

Next

/
Thumbnails
Contents