Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)

A DUALIZMUS ELSŐ ÉVTIZEDEI - Tolna megye a kiegyezéstől a századfordulóig 1867—1900

VII/62 1892. december 25. TOLNA VARMEGYE CIKKE A DOMBÓVÁRI TANÍTÓK BÉRMOZGALMÁRÓL A magyar tanügy reformja és a szegény néptanítók helyzetének ja­vításáról már egy év óta naponként hol itt, hol ott olvasunk hasábos cikke­ket, melyek mind igen szépen hangzanak és a jövő tanítójának a sorsát, ha nem i£ irigylésre méltónak, de minden esetre tűrhetőnek és a mostanihoz ké­pest elviselhetőnek rajzolják. Ez mind igen szép ígéretnek; de hogy a dolog a valóságban hogy néz ki, azt legjobban illusztrálja egy Dombóváron kelet­kezett és „Egy szülő" által aláírt levél, melyet a „Néptanoda" közöl. Adjuk az egész levelet minden változás nélkül, okulásul az iskola-fentartóknak, de egyszersmind intésül az esetleg hasonló bajban szenvedő tanítóknak, az olva­sóra bízván az abból levonható konszekvenciákat. — „Dombóvár. Tek. Szerk. úr! 9 helybeli róm. kath. iskolánál a tanügyi állapotok, különösen mióta Vit­kovics Ferencz plébános annak igazgatója, illetve az iskolaszék elnöke, nem mondhatók rózsásnak. Csak a minap emlékezett meg a „Néptanoda" a hely­beli plébános úrnak Horváth Ferencz tanítóval szemben viselt dolgairól, s ma már ismét olyasvalamiről értesítem a t. Szerk. urat, mi nem éppen előnyére válik a többször említett tisztelendő úrnakjügyanis a helybeli tanítók, név­leg: Pribay Ferencz és Iker János még ezen tanévben nem kaptak fizetést. Megjegyzendő, hogy a helybeli összes felekezetek a Canonica visita" alapján a róm. kath. iskola fentartásához évenkint 900 frttal tartoznak hozzájárulni; igaz, hogy ez nem méltányos, de a vallás és közokt. miniszter az idén ily ér­telemben döntött. Ez összegből lettek volna nevezett tanítók kielégítendők; de alig, hogy ezen összeg a község pénztárába befolyt, Vitkovics plébános, vala­mint Ery kántortanító azt saját fizetésük fejében lefoglalták, s így a nevezett tanítók a községházánál csak üres kasszára és süket fölkére találtak. Elkese­redettségükben tehát, miután t. i. sem alispán, sem tanfelügyelő sem főszolga­bíró nem segített — joggal vagy jogtalanul az ultimo cátióhoz — a strikolás­hoz nyúltak és a tanítást beszüntették, azaz a gyermekeket azzal a megjegy­zéssel küldték haza, hogy majd dobszóval fogják hirdettetni, mikor jöjjenek ismét iskolába. Ilyenek az állapotok egy oly iskolánál, hol 300 nál több tankö­teles gyermek van. Különben az ügyet egy apa egyenesen gróf Csáky őnagy­méltóságának följelentette. FORRÁS: Tolnavármegye, Szegzárd, 1892. december 25. 5 oldal. (A magyar tanügy reformja).

Next

/
Thumbnails
Contents