Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)

A DUALIZMUS ELSŐ ÉVTIZEDEI - Tolna megye a kiegyezéstől a századfordulóig 1867—1900

zett rendelete megtiltá, hogy egy és ugyanazon községi pénztárnok kezelje a községi pénztárral együtt a tanítók fizetésére és az iskolák fentaartására fordí­tandó úgynevezett felekezeti pénzt is. E rendelet következtében ugyanis a kathol. községre azon új teher há­ramlóit, hogy az úgy nevezett felekezeti pénztár kezelésére két, külön fizetéssel ellátandó hivatalnokot, pónztárnokot és ellenőrt válasszon, mitől mint minden új tehertől retteg s mit mindeddig nem teljesített. A vármegye tilalma egyrészről s a kath. községnek az új teherrel szemközt nyilvánuló közönye másrészről okozá így, hogy a tíz dunaföldvári kath. tanító, megszolgált tiszteletdíjának kiutalványoztatását három negyed év óta siker nélkül sürgeti és kéri. Minthogy a folyó év tavaszán Duna-Földváron tartott egyházlátoga­tásom alkalmával a község előjáróihoz intézett figyelmeztetésem és meghagyá­som, hogy e teherrel, mint a melytől semmi körülmények között nem menekül­het, minél előbb meg kell alkudnia, hogy a tanítók jogos követelései kielégít­tessenek — eredménytelen volt, Nagyságodat ezennel tiszteletteljesen meg­kérem, méltóztassék azonnal intézkedni, hogy vagy eltekintéssel a folyó év elején kiadott megyei rendelettől, a községi pénztárnok, mint azelőtt úgy ez­után is kezelhesse az úgynevezett hitfelekezeti pénztárt is, — annál is inkább, mert e pénztárnak fizetése e czímen emeltetett 300 frt-tal felébb — vagy kény­szeríttessék a kath. község, hogy a kérdéses ügyet mielőbb rendezze; — minden esetre pedig méltóztassék oda hatni, hogy a tanítók megérdemelt illetéknek ha­ladéktalanul birtokába juthassanak. Szíves válaszát kikérve, kiváló tisztelettel maradtam Nagyságodnak alázatos szolgája Kovács Zsigmond pécsi püspök FORRÁS: TmL. Alispáni iratok 738/1872 tisztázat. MEGJEGYZÉS : Az alispán 1876. augusztus 24-én kelt 6682. sz. rendelkezésével utasítja a dunaföld­vári járás szolgabíróját, hogy Dunaföldváron helyszíni tárgyaláson tisztázzák a helyzetet és ta­láljanak megoldást a tanítói fizetések azonnali kifizetésére. E tárgyalást 1876. szeptember 26-án meg is tartották Dunaföldvárott a róm. kath. iskolaszék, a községi elöljáróság képviselőinek, valamint a járási szolgabíró részvételével. Az értekezlet határozatában elrendelte, hogy a taní­tók járandóságait a községi elöljáróság azonnal folyósítsa, a fedezetet erre — ha szükséges — előlegezéssel is biztosítsa. A határozat azt is kimondta, hogy mind az iskolaszék, mind pedig a képviselőtestület mielőbb gondoskodjék egy biztos alapról, mely a felekezet költségeinek fede­zésére alkalmas lesz. A helyzet végleges megoldása érdekében a VKM utasítására az alispán az üggyel kap­csolatos iratokat felterjeszti a minisztériumba. A döntéssel kapcsolatos leirat az iratok között nem található.

Next

/
Thumbnails
Contents