Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)
A NEOABSZOLUTIZMUS ÉVEI - Tolna megye 1849—1867 között
1863. Junius 6. A SZEKSZÁRDI FŐSZOLGABÍRÓ AZ ELSŐ ALISPÁNHOZ KÜLDÖTT JELENTÉSÉBEN INDOKOLATLANNAK TARTJA A KATONASÁG ALKALMAZÁSÁT AZ ADÓSZEDÉSNÉL A' folyó évi Május 30-án 1028, szám alatt kelt jelentésemhez pótlólag az adó tárgyában, és a' Szegzárd Mezővárosi Katona executiora vonatkozó, f. é. 3050 szám alatti kiküldetésére Excellencziádnak van szerencsém jelenteni, mikép Szegzárd Mváros Közönsége ezen folyó évben eddig 23 807 ft 88 xrt fizetett bé a' Császári Királyi Adó Hivatalnál, mint az ide zárt jelentéséből is kitűnik, és így jól megfontolva a' jelen helyzetet, a' midőn minden osztályú egyénnél a' pénz szüksége mutatkozik — olly közönség mint Szegzárd népessége — kinek pénzt egyedül csak bortermeléséből lehet várni — annak pedig éppen semmi kelendősége — várakozáson felül megfelelt azon polgári kötelességnek — mellyel minden jóra való becsületes egyén az állam irányába tartozik — és megmutatta azt, hogy igen is fizetni akar és amennyire csak lehet fizet is — azonban még is illy község ellen — Katona executió alkalmazás elrendelése — az nem egyébb, mint a' Cs. Kir. pénzügyi közegek alantos Szegzárdhoz közelebb álló hivatalnokainak — szántszándékos bosszantásai, — nyugtalanítást előidéző önkényes eljárásai, mert teljes lehetetlen — hogy a' felsőbbség olly népet, olly közönséget — ki illy pénz szük időben erején felül fizet — s kész fizető, nem tagadja meg a' fizetést — illy zaklatással keseríteni törekedne — midőn a' magas Kormánynak minden felsőbbi intézkedései rendelvényei a' néppel való szelid bánás módot, és a' kormányzáshozi édesgetést javalják, illy képpen pedig csak elidegenítések idéztetnek elő. Szegzárdra a' kitűzött napon a' Katona executió nem érkezett meg, mert a' Város részéről a' pécsi pénzügyi Igazgatóságnak ált Íratott ezen a' felsőbbi szabályokkal egyenest őszve ütköző rendelkezések ellen — igen czélszerü volna hatósági uton felsőbb helyen kieszközleni azt: hogy az illy katona executió — a' népre ne a' Cs. kir. adó inspectorok önkénye szerint — hanem a' megyének főnökei javallatjai következtében rendeltessenek el — hiszen a* megyei hatóság részéről is igen jól tudva van — hol szükséges — az adónak sürgölődése — hol kell katona executió alkalmazása — de nézetem szerint csak egy kis figyelmet érdemel a' megyei tiszti tekintély fentartása is. — Melly ebbeli hivatalos felterjesztésem után mély tisztelettel maradtam. Nagyméltóságodnak alázatos szolgája Késmárky Ignátz Központi főszolgabíró FORRÁS: Tml. Tolna vármegye első alispánjának iratai 956/1863 13* 195