Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)

A NEOABSZOLUTIZMUS ÉVEI - Tolna megye 1849—1867 között

gazdaságban a haladást új területek feltörése, a kapás növények terjedése jelentette. A mezőgazdaság fejlődésélben nagy szerepe volt a közlekedési hálózat kiépülésének. Az 50-es, 60-as években több mint 2000 km hosszúságban kiépült az országos vasúti hálózat gerince. A folyószabályozás lehetővé tette a gőzhajózás fejlődését is, amelyet a 'bécsi Duna Gőzhajózási Társaság monopolizált. A hírközlés fejlődését szolgálta a távírdák kiépülése. Az 50-es években az ipari fejlődés elsősorban a bányászatban és nyersvastermelésben jelentkezett, s részben az osztrák tőke ellenőrzése alatt állt. A kor ipari struktúrájának legfontosabb eleme, a textilipar Magyarországon nem tudott kiépülni. A kézműves és manufakturális termelés ugyan rohamosan visszaszorult, de helyét nem a hazai gyári termelés, hanem az osztrák ipar vette át. A gépgyártás elsősorban az egyszerűbb mezőgazdasági gépek termelésében állta meg a helyét. Legfontosabb ágazat az élelmiszeripar, ezen belül a malomipar volt. Gyorsan szaporodtak a gőzmalmok. Széles körben elterjedt a szeszfőzés. Összességében tehát kétségtelen a fejlődés az iparban. A vámközösség miatt jelentkező osztrák konkurrencia néhány iparágban gátolta a fejlődést, de a tőkeberuházás bizonyos serkentő hatást is gyakorolt. A gazdaságilag lamúgy sem fejlett országon belül ipari-kereskedelmi szempontból Tolna megye jelentős lépéshátrányban volt. Mezőgazdasága külterjes, ipara céhes jellegű, közlekedése elmaradott, vasút nincs, kereskedelme, hitelélete fejletlen. A soproni kereskedelmi és ipari kamara 1860—62. évi jelentésében alig találkozunk Tolna megyével. Bányászata, gépipara nincs, valamelyest számottevőnek az élelmiszeripar nevezhető. Viszonylag elterjedt az olaj ütés, 15 kisebb s Gyönkön egy nagyobb olajütő létezett. A megye malmai jórészt a Dunára telepített vízimalmok. E tekintetben Paks játszott vezető szerepet. Megjelent már egy-két gőzmalom is (pl. Bien Márton kereskedőé Szekszárdon), de ezeket szén híján fával fűtötték, s ez veszteségessé tette a vállalkozást. Legelterjedtebb iparág a szeszfőzés volt, jobbára földbirtokosok vagy bérlők voltak ia vállalkozók. Ezek jó része is azonban állt, vagy csupán kapacitásának egy részét használta ki. Szintén mezőgazdasági bázisra települt a megyében elterjedt kötélgyártás, a dunaföldvári bőrgyár. Elsősorban Bezerédj István tevékenységének köszönhető a selyemhernyó-tenyésztés meghonosítása. Hidjai birtokán fonoda is működött, valamint több szövőszék. Dunaföldváron volt egy gyufagyár, amely már évek óta nem működött. A felsorolt néhány tőkés vállalkozás mellett számszerűleg jelentősebb a kézművesség. Mezővárosainkbain legjelentősebb számban Tolnán, Pakson, Dunaföld váron, Bonyhádon, Szekszárdon voltak iparosok, mintegy 200—300 településenként, hozzávetőleg a lakosság 5 százalékát téve ki. A szakmák skálája széles, a helyi lakosság iparcikfcszükségletét még jórészt ők elégítették ki. A takácsok száma tűnik alacsonynak, s azok is inkább a kisebb településeken dolgoznak. Ez, valamint a textilkereskedők nagy száma arra vall, hogy a lakosság ruházati szükségletét nagyobbrészt már a gyáripar elégítette ki. A megye kereskedelmének XIX. századi történetét már alaposan feldolgozták. Az 50—60-as években felemás helyzet, a régi és új, a házalás és az állandó telephelyű kereskedelem együttélése jellemzi. A megye legjelentősebb kereskedelmi központjai a közlekedési adottságoknak megfelelően inkább a megye K-i felében a Duna mellett, vagy ahhoz közel helyezkedtek 'el, (Tolna, Paks, Dunaföldvár), illetve tájegységek találkozásánál, kereskedelmi utak kereszteződésénél (Szekszárd, Bonyhád, Hőgyész, Dombóvár) feküdtek. Nemcsak a kereskedők száma itt a legnagyobb (pl. Pakson 61, Bonyhádon 78 kereskedő