Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)
A KÖZÉPKOR - Tolna megye a honfoglalástól a mohácsi csatáig
A helynevek értelmezését megnehezíti ama tény, hogy nyelvünk, a magyar nyelv, számtalan nyelv összhatásából keletkezett. Az ugyan kétségtelen, hogy leggyakrabban használt szavaink többsége (alapszókincsünk) finnugor eredetű, de ezen kívül számtalan ótörök, iráni, szláv, latin, német és más nyelvekből kölcsönzött szóval nevezzük meg a körülöttünk lévő dolgokat. Az indoeurópai nyelvcsaládba tartozó nyelvek (iráni, szláv, latin, német stb.) története, egymáshoz való viszonya jól kidolgozott területe a nyelvtudománynak. Nem kevésbé a finnugor nyelvészet is hasonló érdemekkel dicsekedhet, de a nyelvünk jórészét kitevő, ótörök nyelvekből származó szavak jelentésének, származásának és történetének felderítéséhez az előbbieknél jóval kevesebb segítséget nyújt számunkra a török nyelvészet. Mindezt tetézi az is, hogy helynévadásunk szabályszerűségei, és a szabályok időbeli határai nem tisztázottak. írásos forrásaink csak abból a korból adnak nagyobb számú helyneves anyagot, amely korban már a településekre vonatkozó főbb ismereteket nem a hely nevéből kell felismernünk. Ezek nevének visszavetítése több évszázadra legfeljebb tetszetős feltételezésekre vezethet bennünket, ám vajmi kevésbé segít a valóság megragadásában. Különösen az okoz gondot, hogy helynévadásunk egyes szabályai máig élnek, máig azok szerint nevezzük el új településeinket. Gondoljunk arra, hogy egyes népek magukat másként nevezik, mint környezetük. Magunkat magyaroknak hívjuk, de külföldön Hungari (és ebből nyelvenként más-más alakban fordul elő) a nevünk. A németeket mi a szlávoktól kölcsönzött szóval (nembcb = nem tud beszélni, néma) nevezzük, ők magukat deutschnak hívják. Hát még ha azt is tudjuk, hogy a szlavónok (később a szlovákoké is) magyar neve a tót, ugyanazt jelenti, mint a németet idéző deutsch. Mindkét név az indoeurópai *teuta tőre megy vissza és jelentése nem más, mint az, hogy „a nép, a nép egésze" (vö. a latin totus = „egész" melléknévvel). Vajon az olyan helyneveket, amelyek honfoglaláskori törzsi nevekre emlékeztetnek bennünket (Kér, Keszi), az illető törzs maga, vagy a tőle idegen törzsbeliek nevezték el az ottlakókról? Egyáltalán biztos az, hogy a XIII. századi törzsi nevet idéző helynév a X. században az illető törzs lakóhelyének megnevezésére szolgált? Hiszen a törzs nevét a törzs tagjai személynevükül is viselhették (ld. Németh, Tóth, Magyar stb.). A személynévből pedig gyakran lett e §y-e gy hely neve. Vajon a szláv nevű településeken szlávok laktak? Ha feltételezzük, hogy~ők nevezték el a lakóhelyüket, akkor igen, de ha azt állítjuk, hogy a környező népek adták a település nevét, a maguk nyelvén nevezve az ottlakókat, akkor nem. Ez érvényes minden más nyelvből származtatható helynevünkre is. A felmerülő megannyi kérdésre a nyelvész és a történész együttesen sem tud egyértelmű választ adni. A régészeti leletekkel sem járunk jobban. Ennek a forrásanyagnak a legsebezhetőbb pontja a véletlenszerűség. A leletek ugyanis az esetek többségében véletlen folytán kerülnek elő. Nehezíti továbbá a régészeti anyag felhasználását az is, hogy a magyarság, miként a nyelve is, kevert népesség. Nyelve alapjában finnugor, megjelenése törökös. Am nemcsak a magyar nép magvát alkotó finnugor töredék keveredett ótörök népekkel. A népvándorlás folyamán a Kárpát-medence előttünk járó népei, a hunok és az avarok is sodortak magukkal ótörök népeket, őket elválasztanunk a IX. század végén beköltöző népektől, őseinktől, egyelőre csaknem lehetetlen. Ennek elvégzésére a csaknem korlátlan fel nem tárt forrásokkal rendelkező régészek hivatottak elsősorban. Tolna megye területéről érdekes adataink vannak a honfoglalást megelőző (VIII—IX. század) és a honfoglalást követő (X—XI. század) időszakból.
