Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)
A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC KORA - Tolna megye
Kir. biztos úr működését, a megyei tisztikar koszorújának újra fűzésével kezdé meg, a pecsovics korbeli gyönyörű mákvirágokat szépen kiszemelve, lőnek elmozdítások, promotiok, kihagyattak minden márciusi események óta a nép köz bizalma által nevezett tisztviselők. Alispányok lettek biztosítási kinevezés útján: Augusz Antal új kiadásban — de még kötetlen, Forster Károly, előbb főügyész, kiről csak azt jegyzem meg mások után, hogy honvéd fiát vissza követeié, mert úgymond „nem az országnak, hanem a királynak adá őt katonául". Minden a megyében létező törvényszékek megszüntettek, a rend fenntartására egy Szekszárdon székelő tribunal alakíttatott e spectabilibus primariis Tabulae judiciariae assessoribus, kik közül többnek a boldog emlékű múlt idők visszatérése felőli remény, máris oly édes érzelmeket okoz, hogy lehetetlen megilletőség nélkül nézni azon megelégedett alakokat, melyeknek mindegyike, egy született úriszék elnöke, a régibb mód szerint. Alakíttatott még egy árvái és gazdászati tárgyakat kezelő választmány is, mintegy 30 tagból. Febr. 20-án estve vendégei köréből fogatott el Heribán János, szekszárdi közalapítványi ügyvéd; elfogó ja néhány katona kíséretében Szalay György előbb sz. bíró, most főbíró; majd — ha isten éltet — hű szolgalatja feledve nem leend. Miért fogatott el, senki még nem is gyaníthatja; mint mondják az elfogatási parancs Budáról jött. Kerestetnek többen is, kik egyébiránt mind menekültek. Ügy látszik, az általuk political vétségnek keresztelt elfogatási ok színe alatt, régibb személyes gyűlölségből eredett bosszúállás is dolgozik. Még múlt febr. 14-én Pakson, némelyek által elfogatott egy ellenséges futár, ki Eszék feladatását akará Budára hírül vinni; a többség visszavitető Szekszárdra; a várostól, mint hallók 15 000 pft követeltetett sarcul; később beszélek, hogy 8000-rel is megelégedének. Paks meg lett rakva katonákkal, kik Szekszárddal és Tolnával egybeköttetésbe álltak. Febr. vége felé Kalocsáról egy gőzös lefelé mentében jól meglövöldöztetvén, többé gőzösön kalandozni nem bátorkodott az ellenfél. S ez okból febr. 28-án gyalog ért D.Földvárra, mintegy 12—1500 fő, kik közt két század B. Wimpfen olaszok, a többi nyomorult 35—45 év közti horvátok voltak, egy osztály János dragonyosok és 3 ágyú kíséretében. A fekete sárga zászlót feltűzették, földig lerombolással fenyegetőzve, ha legkevesebb engedetlenség történnék, miután D.Földvár, mint hódolni nem akaró közönség, mely ellent állni is akart volt előttük megjegyezve. A katonaság még az nap gőzösön felfelé ment; marc. 1-én ismét jött 700 gyalogos és 70 lovas; ezek is elmenvén könnyebbülve érzé magát, a nyomatást alig tűrő nép. Marc. 4-án a solti partokon, délután ki akart szállni két gőzössel néhány száz horvát és német; ezek azonban Vajda Gábor százados erélyes fellépése következtében, egyetlen huszártól, kit mint Vajda kísérőjét az ellenfél megpillantott, a gőzősre rakodva D.Földvár alá futott, innen 5-én Pestre ment, fenyegetőzve nagyobb erővel jövéssel, s száraz felőli megtámadással. A solti járásból jó erő jővén a parton össze, ebből egy 40 főből álló fegyveres csapat márc. 7-én átvonult D.Földvárra, holmi bevásárlások, s holmi jó hírek terjesztése végett. A történet úgy akará, hogy egy bunyevác pap és 5 horvát katona éppen ott voltak, ezeket elfogni, a fekete-sárga zászlót letépni egy pillanat műve volt. A nép örült, a nemzeti zászlót láthatván, mely e csapattal volt; örömét leírni nem lehet fellelkesült, s erős határozattá vált benne, többé nem engedi a zsoldosoknak. A városnak inkább gyáva, mint rosszlelkű bírája a Pakson még állomásozó ellenség parancsnokát a történtekről értesítvén, ez 150 lovassal, 500 gyaloggal 3
