Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)
A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC KORA - Tolna megye
egyszersmind érteni azt is, hogy a tamási népnek ingerült fellépése helytelen és igazságtalan, s hogy sérelmei tettleg nincsenek — következve nincs is mit orvosolni. — Azonban a nép csekély értelmiségénél, s azon körülménynél fogva, mivel közötte, mint értesültem, több izgatók vannak, kapacitáltatni nehezen fog, s eképpen az ingerültségnek még nagyobbodását lehet várni. A haza jelen perceiben ez kiszámíthatlan következményű lehet, azért bátor vagyok a Tettes Űrnak, mint Törvényhatósági Elnöknek, komoly figyelmét ez állapotra felhívni, s miután még azt is megjegyezném, hogy e vidéken a comonismus igen terjed, s a tamási nép azon balvélekedésben van: miképp az uraság minden birtoka az övéké lészen — úgy annyira, hogy az urasági puszták, s egyéb birtokok felosztásáról még a község elöljárói is beszélnek nem csak, de arra számítanak is — s hogy eképp nálunk a közrend és béke naponként ingatagabbá válik, s valódi aggodalomba ejt mindannyiunkat — egyúttal bátor vagyok esedezni, hogy mindezen körülmények komoly figyelembe vételével — annyival is inkább, mert a tamási lakosok az uradalmi majorsági erdőket is magukénak tekintve — azokat a közelebbi időktől fogva véghetlenül pusztítja — az uradalmi erdészek halállal) agyonütéssel fenyegettetnek — s így az uradalom kénytelen nézni — miképp foglaltatik el s romboltatik le sajátja erőhatalommal — a személy és vagyonbátorság biztosítása felett nyomban, mert itt minden percnek elhalasztása veszélyes — intézkedést eszközölni méltóztassék. Ki is úri nagybecsű szívességbe ajánlott: különös tisztelettel maradok A Tekintetes Űrnak Ozorán April 1. 848 alázatos szolgája Miltényi Miklós ozora dombóvári főügyész FORRÁS : TmL. Közgyűlési iratok 893/1848. V/10. 1848. április 3. AZ 1848. ÁPRILIS 3-i MEGYEGYÜLÉS ISTVÁN NÁDORNAK HÁLA FELIRATOT SZAVAZ MEG A SZABADSÁG BÉKÉS ÜTŐN VALÓ KTVlVÁSÁÉRT Augusz Antal elnöklő alispán úr szíves éljen kiáltások közt elnöki székét elfoglalván, — beszédében elő adá, hogy soha oly magasztos érzettel nem üdvözöltette a megyei gyülekezetet, mint e pillanatban, midőn szabad földön, egy független magyar király, egy bizodalomtelj es nádor, egy szabad alkotmány, egy független minisztérium, törvényes egyenlőség, — és egyenlő polgárok, mint az átalakulás elülső, és roppant eredményei közt tisztelheti a közönséget, — és azonnal előadá az országgyűlési követeknek folyó évi ápril 1-ső napján 14. szám alatt költ hivatalos tudósítását, mely mellett ő Felségének a nemzet minden kívánatai sikeresítését tartalmazó, múlt március 31-én költ kegyelmes királyi leiratát közlik, miután pedig ez kitörő örömkiáltások közt felolvastatott volna, Bartal György tiszteletbeli főjegyző úr emelt szót, előadva, miképp nem látja helyét itt bővebben fejtegetni, mily részletekben, és mi mód elégíti ki a felolvasott leirat a nemzet kívánatait — vegyük mindkét táblának megelégedé-