Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)
A REFORMKOR - Tolna megye a hazáért és a haladásért
árullátok az magatok borát, majd az instanciátokat az kancelláriára adom, és onnand majd leiratok a vármegyére. 7. Az instanciátokra mind ekkoráig semmi felelet nem jött kancelláriáiul az Ns. Vármegyére; nemis igaz tehát, hogy Ti Ö Fölsége előtt lettetek volna; vald meg azért igazán, ti csak úgy beszéltetek össze mindnyájan paksiak, és közakaratul, és eltökéltet szándékbul árultatok a boraitokat? Én nem tudom, hogyan történhetett, hogy nem jött a Nemes Vármegyére, de az bizonyos, hogy én, az ott velem lévő Khirsner György társammal 8-dik februáriusban Ö Fölsége előtt estve fele 8 óra tájban voltunk nála egy egész fertályig, és megengedte, hogy magunk borait elárulhatjuk. 8. Ha mindjárt Ö Fölsége februárius holnapban nála lévén, megengedte volna is a bor áruitatást; mégis azután néktek szabad nem volt árulni bort, mert az Tettes Vármegye deputatus urakat hozzátok Paksra kiküldvén, azok néktek megmagyarázták, és németül is megmondották; hogy legközelebb múlt országgyűlése alkalmatosságával Ö Fölsége akaratja mellett az urbárium szinte úgy, valamint boldogult Mária Terézia királné asszony alatt meg fog maradni, mégis válaszolták néktek, hogy magatokat ahhoz tartsátok, és ezután ne merészelletek semmi nemű bort árulni. Miért tehát mertél ezen kiadott parancsokat ellen azután is, hogy az deputatus urak tőletek elmentek, bort árulni? Vald meg igazán az okát, és azt is, hogy kik árultak még te kívüled bort? Honnan vettétek azon bátorságot, hogy az Nemes Vármegye parancsolatja ellen is áruilatok bort? Az igaz, hogy mikor nálunk voltak az urak, megmondották, hogy az országgyűlésén Ö Fölsége akarattyával boldogult Mária Therézia ideibéli urbárium hagyattatott meg, az is igaz, hogy azon urak megparancsolták, hogy az urbáriumhoz tartsuk magunkat, és ezután ne merészeljünk bort árulni; én ennek utána nem is árultam volna, de Khirsner György rabtársam egyszer éjszaka idein 10 óra után hozzám jővén, azt beszéllette, hogy Czédl nevezetű tiszttartó, kinek más nevét nem tudom (hanem az barátok kiastromában lakik, és talán herceg úrnak tiszttartója) nála lévén, azt beszéllette volna néki, hogy az deputatus urak csak ijesztik őket, ne higgyünk nékik, mert másutt is, ahol ő megfordult, voltak deputatus urak, de azért még most is árulnak bort, és arra is kérte őtet, ezért föl ne adjuk. Ettül fogva árultunk sokan bort, de összve nem gyűltünk seholis; árultak pedig bort ezek: Gebbard József, Wilhelm Vaj ell, Wilhelmus Stam, Nicolaus Péger, és Nicolaus Pub, ezeken kívül mindnyáj oknak neveket nem tudom. 9. Hát minek előtte fölmentetek Bécsbe, összegyülekeztetek-e valahol, és kinek ingerlésétül mentetek föl? Gebhardt József, minekutána a bor áruitatás miatt egyszer a Nemes Vármegye áristomábul kiszabadult volna, én egykor .. venni hozzá elmenvén, azt beszéllette, hogy édes emberem, én ugyan az áristomot kiszenvedtem, de az nem igaz, hogy tiltanék a bor áruitatás, az urak csak ijesztenek bennünket, ő az nótárius háta mögött olvasta azt az írást, de nem úgy van, jó lesz azért ö Felségéhez ez eránt fölmenni. Amint azután Nicolaus Pub nevezetű embernél sokan összve jővén, ott elvégzettetik, hogy mivel én magyarul is tudok, menjek föl Ö Fölségéhez Khirsner Györggyel, úgy azonban együtt ketten föl is mentünk. 10. Hol vettétek azon útra való költséget? Mihelest elvégzettek, hogy fölmenjünk, azután mindjárt Kristián Lenth, Rein Jakab és többen házanként jártak pénzt szedni; de többi szedőnek neveit nem tudom.