Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)
A REFORMKOR
rő szemet); legkevesebbet Kakasdon, Belaeon és Grábóeon (mindössze 6/8 mérő magot). Így tehát Kesziben, Alsónyéken és Sárpilisen több mint 1000 kéve búzát kellett kicsépelni, hogy a munkás megkereshesse a kb. két mostani mázsányi szemet. Kakasdon, valamint Belaeon és Grábóeon pedig 3500-at. Ez a nagy különbség egyben rávilágít a megyei árszabás tarthatatlanságára és arra is, hogy az uradalmak miért nem kaptak aratót, illetve a leszegődött aratócsapatokat miért rövidítették meg. m/106 1781. AZ AGÁRDI BÍRÁKNAK ÉS HELYSÉGEKNEK PANASZA A SZEXARDI TISZT ÜR ELLEN (Az 1781-es úrbéri vizsgálat során előterjesztett panaszokra az alábbi jelelei adatik) 1. 1781 dik esztendőben Koncz Mihál parantsoltatott téli havas időben szánkón 6 ökrével menvén (mivel rossz út volt) szénát hordani úgy, hogy kétszer fordullyon, A két fordulást megtette, már délután négy órára járt, és az ígéret szerént két fordulás után nem eresztetett haza, hanem hogy egy szekér abrincsot vigyen a pintér házához, és nem akart vinni, azért 12 páleza verettetett raita az deresben és azután az abrincsot el kölletett néki vinni és ismét az után éjtszaka ganéjt kölletett vinni a' szöllőben. Felelet: Koncz Mihál egésznapi robotra parantsoltatott és mivel maga erejével jött, 4 nap néki elfogadtatott. El hallgattatik az, hogy barmaival a szénát etette, melly robot napjánál többet tészen, szénával pedig kettőt fordulván a szürüs kertbül, többi részét is a napnak robotban köllött eltölteni. Mivel pedig dél után 3 órakor megüresedett a' szekere s tovább is robotban dolgozni parantsoltatott — eő pedig nyakas és engedetlen lévén, robotolni nem akart — 12 pálczával büntettetett meg. Hogy korábban fordulhatott meg a szürüs kertbül és tovább is robotolni kölletett néki — ezen panaszával bizonyéttya, hogy a robotytyával az Uraságot többször is megcsalta, midőn Urának nem olly sörénységgel mint magának dolgozik. Mert ha egyszer korábban fordulhat a szürüs kertbül — másszor is korábban fordulhat. Hogy pedig étszaka vitte volna ki a' trágyát — az nem igaz, mert még napnyugta előtt megrakottatott a szekere trágyával és uttyában lévén vissza menőben a szöllő, visszamentében köllött néki a trágyát kivinni és a szőllőnél lerakni. 2. Furuglás Ferenc 1781 dlk esztendőben tavasszal Agárdrul megindulván Almásra ölfát hordani két lóval és 4 nap és minden napra csak egy dantest nyert. Felelet: Almás puszta Szexárdhoz ökörrel is alig vagyon másfél óra járó föld és nemtsak Furuglás Ferencz, de több agárdiak is parantsoltattak oda ölfát hordani úgy, hogy akár két fordulóba akár egy fordulóba félölet tartozzanak behozni. A ki azért egy fertál ölet hozott bé s csak egyszer fordult (annak) 1 napi robot elfogadtatott, aki pedig akár egy akár két fordulóval fél ölet hozott bé, annak két nap fogadtatott el. 3. Ha téglát hordani vagy fát hordani parancsoltatunk, kivettetik ránk, hogy ennyi százat és ennyiszer forduljon, úgy az fahordásban is ennyi ölet hozzon. Ha azt meg nem hozhattya s annyiszor nem fordulhat — csak fele napszámot nyeri meg, holott soknak a jószága kifáradt a szekere törött s egy ló meg is szakatt, amely Gyugel Jánosé vo.lt. Felelet: az agárdiak robotra soha, avagy igen ritkán szokott órára jelennek meg. Tudni való pedig az, hogy Agárd a vámházhoz fél óra; ők pedig ki 6, ki 6