Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)
A REFORMKOR
lévén — gyakran uralkodik, a nagy elviselhetetlen robotot teszi s árendáját fizeti, sem földet elegendőt sem forspontozó marhájának rétet nem adnak 8 , hanem ezek szükségére másutt kész pinzen venni kéntelenittetik. Kiváltképpen való kárát okozza szegény városunknak az is, hogy földesuraink fölöttébb száléttyák és szaporéttyák a pogány zsidóságot, úgy annyira, hogy már az város derekát elfoglalta, szegény emberektül házokat elvészik és a zsidóknak adják, ebbül pedig károsodik a' szegénység, mivel a portió szaporodik a' szegény emberre, forspontozása és tranzéna tartása többül 9 . Noha contractusunk nem tartya az aratást, mégis a földesurak közönségessen hat-hét nap számú aratásra elhajtyák a' szegénységet, sőt némelyek az urak közül erőszakossan az egész aratásban kepés aratóknak megtartyák. Jóllehet kiadgyák a részt belüle, de mivel nem jó a' jószág (azaz — vetés), fáradsága sem fordul meg a szegény embernek s eképpen gabona nélkül maradván egész esztendeig csak nyomorog és pinzes kenyéren robotol az uraságnak. Azon kívül az Urasságok mindenféle dézsmállást a szegény nyomorult városnak kölcségén viszik végben, melly nem kevés kőcségében esik a városnak. Termett borunknak dézsma ját (kilencedét és tizedét) a földesurak kivévén, a többitül felszentelt Királynénknak s Édes Anyánknak akójátul járandó egy-egy garassát megadván 10 , a T. Urasság mintha készpinzben alku szerént megvenné, a' midőn már pinzéjében berakjuk — házátul elűz, mind pénzünk, borunk, kilenczedünk, tizedünk oda vész. A T. Vármegyét haszontalan (kerestük meg) több instállásunkkal. Ami pedig a T. Urasság dézsmálóit illeti: minden könyörületességen kívül cselekedvén — vendégeskednek, haszontalan és marczona kölcségeket fölöttébb tétetnek 11 s a szegénységet nemcsak a földesura, hanem annak tisztye is húzza, nyúzza, károséttya. Sőt a dispensait innepekkel is (noha nem nékik, hanem a szegénységnek engedtetett) meg-nem-elégedvén, újhold vasárnapokon is kemény munkát dolgoztat, ha nem (megy) — zálogját viteti, veri és haitogattya. FORRÁS : TmL. Közgyűlési iratok 6:29. MEGJEGYZÉS : 1. Forrásaink tanúsága szerint a mentességi évek letelte után a földesuradalmak egy része rendszerint fegyveres erő közreműködésével kényszerítette rá a telepesekre az általa diktált contractus ..felvállalását", azaz elfogadását. A paraszt válogathatott, vagy elfogadja a ..szerződést" (és akkor abbamarad a zaklatás), vagy — hátrahagyva több éves fáradozásának minden eredményét, új földesurat keres magának családjával együtt. A többség — érthetően — az első utat választotta, de nem felejtett és a maga módján — a lopás fegyverét forgatva, helyenként kártevéssel, vörös kakassal st.b. — harcolt földesura ellen. 2. Valamilyen — számára rendkívül fontos — ingóságát lefoglalták (pl. lovait, vagy ökreit) és mindaddig nem adták vissza, amíg a paraszt nem volt hajlandó az önkényesen kirótt robotot teljesíteni. A zálogért természetesen — mint mindenért — a jobbágynak fizetnie kellett a kiváltáskor (hisz a jószágot etetni kellett, ha pedig más vagyontárgy volt a zálog, akkor a ..Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen" jogelv alapján.) 3. Mindezeket az egész város kész eskü alatt is tanúsítani. 4. A század második felében erősödtek meg megyénkben a majorságok és ezzel párhuzamosan alakult ki az a földesúri gyakorlat, hogy a puszta-birtokokat a juhászoknak, szarvasmarha-hizlalóknak és kertészeknek kiadták árendába. másrészt — növekvő szükségleteik részbeni fedezésére — lehetővé tették a robotterhek pénzbeni megváltását is. Forrásunk azonban azt tanúsítja, hogv a majorsági földek megműveléséről valóban minden eszközzel gondoskodtak ebben a periódusban is. 5. A földesurak valószínűleg bérelték az egyházi tizedet, ilyen esetben (minthogy a bérlet az úrbéres viszonyoktól teljesen független jogügylet és bárki lehetett — elvileg — tizedbérlő) természetszerűleg nem is szerepelhetett a contractus pontjai között. A panaszokba a nyomaték fokozása kedvéért bevett ilyen — nem megalapozott, vagy téves — állítások kihatottak az ügvek elintézésére is. alapot szolgáltattak arra, hogy a nemesi hivatalnokok a panaszokat hazugnak minősítsék. 6. Országos jellegű földesúri visszaélés, minthogy az úrbéri pátens a tilalmazott cselekedetek között (2. §) említi, mint a földesúri „forgalmi illeték"-et. azaz a vételár 1/10-ének elvételét. Ez arra utal. hogv az ország más részeiben — ahol a földesurak mohósága talán valamivel kisebb volt, mint Pakson — többet hagytak meg a paraszt részére. 7. Téved a panaszlevél: Mária Terézia a nemesi adózás bevezetésének 17fi4/65-ös országgvűlési kudarca után rászorította a megyéket, hogy a pusztabérlők vegyenek részt a hadiadó fizetésében (formailag tehát Tolna megyében ekkor már megszűnt az 1726. február 5-én meghozott statútum e részének hatálya — 1. a 66. sz. forrást.) 8. Egyik alapvető problémája volt a megye fejlődésének, hogy a parasztság kezén lévő földek területe (az úgynevezett telkiállímánv) a század folyamán alig változott, ugyanakkor a községek lélekszáma többszörösére nőtt: Pakson például 1720/21-ben 28
