Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)
A REFORMKOR
Kilencedszer: egy lovásznak, aki a paripákhoz jól érti magát és a vad csődört is megtanítja, 18 forint. Tizedszer: egy értelmes gondviselő majoménak, aki az marha körül úgy az baromfi körül is szorgalmasan tud, évenkint lészen fizetése 15 forint és 12 pozsonyi mérő búza, 20 funt só és 20 funt hús. Tizenegyedszer : egy szakácsnénak, aki az kenyérsütéshez is jól érti magát, 12 forint. Tizenkettedszer: egy közönséges kenyérsütő, főző és mosó szolgálónak 10 forint. Tizenharmadszor : egy alábbvaló szolgálónak 7 forint. Azonban kasszáltatik minden rendbéli szolgának szántása és marhatartása, ha pedig valamelyik szolgának marhája volna és kévánna tartani — a gazdájával megalkudván, fizetésének defalcatiojában végben viheti. És ha az szolgának vetésre vagy ruhára volna szüksége és úgy kívánna alkudni gazdájával, megengedtetik; de úgy, hogy a felül megállapított fizetést ne haladja meg. Ezek 12 forintok büntetésének terhe alatt szentül megtartassanak. Ugyanez szolgarend fogadását is, új esztendő napit ki megsértené, ugyan 12 forintban büntettessék. FORRÁS: TmL. közgyűlési jegyzőkönyvek 1726—1729. 8—12. old. III/65 1726. január 15. AZ ENGEDETLEN SZOLGÁK MEGBÜNTETÉSE Partikuláris kongregáció : (Nagy) Dorog Azokat a szolgákat, akik nem akarnak a limitáció szerint szolgálni, be kell fogni és börtönbe kell vetni őket. FORRÁS: TmL. közgyűlési jegyzőkönyvek 1726—1729, 14. old. III/66 1726. február 5. AZ ADÓ MEGÁLLAPÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS MEGYEI SZABÁLYOK Generális kongregáció: Szekszárd Elhatároztatott, hgy azt kell jobbágynak tekinteni, akinek legalább két ökre vagy ugyanennyi tehene, illetve két lova van; aki személye alapján is viseli a porcionális terhet és vagyoni helyzetét figyelembe véve erre képes is. Akinek csak bora van, de az annyi, hogy a fentebb előírt vagyoni képességeket meghaladja, vagy azzal egyenlő értékű — azt jobbágynak kell tekinteni. Elhatároztatott hasonlóképpen az is, hogy — bárhol lakjon is az illető — csak olyan barmok és jószágok után kell az adót fizetnie, amelyek lakóhelyének megyéjében vannak; azok után azonban nem, amelyeket mások területén avagy a béreli pusztákon bír.