Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A TÖRÖKKOR - AZ ÜJ HONFOGLALÁS ÉVSZÁZADA

A mohácsi vész korában Tolna megye területe a mainál lényegesen nagyobb volt, s elhelyezkedése pedig a maitól különösképpen Baranya és Somogy felé ütött el. A török hódoltság a Bátaszék—öfalu—Mecseknádasd—Batthyán— Sásd déli megyehatárnak, akárcsak a nyugatinak, sokáig még az emlékét is elsöpörte. Ez különösen azért volt lehetséges, mert a megyei beosztás alapját mindkét megyében, Tolnában és Baranyában az eredeti egyházi területi felosztás, a pécsi egyházmegye két főesperessége (archidiaconatus) alkotta. A török uralom elején mindkét megye, nemessége is vármegyéjét 1543—1564 között egyesítve, Szigetvárott működtette. A további évekből megyei működésre adatokat nem találunk, de a megyehatárok fogalmáról egészen téves állításokkal találkozhatunk, mivel a két megye helységeinek emlékét, főleg csak a pécsi püspökség javainak hiányos összeírásai és az útleírások őrizték meg. Tolna megye keleti szélén, a Duna jobb partján az egyik legjelentősebb országos királyi hadiút (strada regalis) Buda—Eszék közötti szakasza vezetett át. A török hódítók a mohácsi csata után ezen az úton vonultak Budára, s a későbbiekben is a töröknek hódolt területnek ez a legfontosabb stratégiai útja. A legfontosabb dunai átkelőhelyek : Dunaföldvár. Paks, Tolna és Báta szorosan ezen országos hadiútba kapcsolódtak be, amelyektől nyugatra jelentős utak vezettek. Közülük a legjelentősebbek a Sárvíz völgyében Simontornyáig, majd onnan a Kapós és a Koppány völgyében haladtak tovább. A megye csaknem valamenynyi várát, mezővárosát és legnépesebb falvait ezen utak mellett találjuk. Közvetlenül a török hódítás előtt Tolna megyében 13 vár vagy megerődített kastély és 21 mezőváros volt. amelyek egy része a várak mellé épült. A megelőző évszázadban, összesen mintegy 540 falu vagy puszta, a várakkal és mezővárosokkal együtt 306 egyházi és világi birtokos között oszlott meg. A tragikus végű mohácsi csata után következő másfél évtizedben a nagybirtokosok állandó csatározásai. Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János kettős királyságának zilált viszonyai között, mivel mindkét király egyedüli jogforrásnak tekintette magát, birtokadományozásaik csak újabb zavarokat idéztek elő. A megyében legkirívóbb hatalmaskodási eset volt, amikor 1537. február 2-án Török Bálint fegyveresei élén rajtaütött Ozorán és azt magának elfoglalta, birtokosát Hédervári Ferenc özvegyét kiűzte onnan. Az elűzött birtokos perrel támadta meg, amely során Tolna vármegye szolgabíráit, akik Ozorán vizsgálatorf megjelentek, Török Bálint elfogatta és lezáratta. A megye nyugati felének korlátlan ura Török Bálint, a kisebb birtokosokat tőle személyesen függő (servitor) viszonyba vonta, a nagyobb birtokosokat, mint a fenti példa bizonyítja, erőszakkal elűzte. Az 1530-as években a szigeti és a koppányi várakat ő építette ki, amely erődítményeknek később jelentős szerepük lett. 1541. szeptemberében Szülejmán szultán Buda felé vonulva, a hadiút mellett fekvő nagyobb városokban kisebb őrségeket hagyott hátra, mint ahogy Szekszárdon Kászon béget, amelyek azután 1541. őszétől állandó megszálló erővé szerveződtek. 1542. tavaszától, ezek a hadiutat biztosító török helyőrségek, állandó harcban álltak az őket támadó magyar csapatokkal, amelyek vezetője a középkori Tolna vármegye utolsó főispánja, Werbőczy Imre volt. A török hódítás második nagy előnyomulása 1544-ben Mehemed budai pasa és Kaszim mohá-