Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - Művelődési körkép

helyiségében ismeretterjesztő társas érintkezésekre alkalmat szolgáltatni, felolvasásokat, előadásokat rendezni". A református olvasókör mellett működött a XX. század elején a református dalárda is. A POLGÁRI „MAGASKULTÚRA" A polgár a korszak elején még kevéssel beérte, ha az garantáltan idegen származású volt: „Hogy Szegzárd mennyire nagyvárosiasodik, mutatja az, hogy a vásártéren »Englische Reiterei« »Circus« ütötte fel bódéját" - írta lelkendezve a Tolnamegyei Közlöny (1873. júl. 2.) Ahhoz hasonlítható nagyszabású kulturális ünnep, mint amit 1870. szeptember 25-én a Nőegylet (Stann Katalin) jótékonysági ürüggyel rendezett Liszt Ferenc jelenlétében - a koncert végén a nagy zeneszerző és zongoraművész rövid fellépésével - nem volt több Szekszárdon, de az országban is kevés városnak jutott osztályrészül. Ekkor három hónapra 1870. július 3l-étől november 16-áig Szekszárd az ország „zenei fővárosa" volt. Liszt Augusz Antalnál húzódott meg a porosz-francia háború idejére, amellyel kapcsolatban nem akart állást foglalni. Az Augusz-ház ez időben a szellemi élet nagyjainak zarándokhelye volt, mindenek előtt olyan zenészeké, mint Reményi Ede, Ábrányi Kornél, Mosonyi Mihály.

3 A magyar művelődésnek ez az arisztokraikus színezetű európai vonulata a városban csupán a Múzeum alapítása körül tűnt fel még egyszer. Szekszárd voltaképpeni művészeti, kulturális élete az egyletek perifériáján zajlottt, s az egész korszakon keresztül műkedvelő szinten maradt. Akár a közéletben, itt is új rétegigények támadtak. A kaszinóhoz kapcsolódó dalárda tagsága is megváltozott. A század végén már kifejezetten hivatalnoki-kispolgári összetételű lett.

3 A női dalárdáról, a „kedves csevegő seregről" (Boda Vilmos) a 70-es évek után nincsenek adatok. A népszerű műsorú dalárdák mellett a város zenei élete értelmiségi zeneegyletekben és kisebb zeneegyüttesekben is folyt. 1873-ban alakult a Szekszárdi Zenede, 1876-ból tudunk a Szekszárdi zenekedvelőkről, ahol a vonósnégyesben Babits Mihály, a költő apja is játszott; 1877-ben működött a Zeneegylet. A maroknyi szekszárdi polgár zenei ízlése olyan, mint bárhol az országban. Békés harmóniában hangzanak el az uradalmi szálló nagytermében a gazdag polgárlánykák - Traiber Györgyike, Stann Erzsike és Mayer Konstanczia - zongoraelőadásában Beethoven, Erkel, Huber, Bellini darabjai egy „műsorozatban" - Garay Ferkó magyar nótáival.

311 A kávéházi zenész itt saját közép-európai zenén nevelkedett közönségének játszotta a magyar zenét. Ő volt köztük az egyetlen hivatásos muzsikus. A zeneegyletek elhaló kezdeményezései mellett házi zenélés is folyt Szekszárdon. A legnagyobb hatással azonban a templomi zene lehetett, amely a kórusokon keresztül a „300 zongoratulajdonoson" túl is terjesztette a műzenét. Vándor színtársulat a városba egy-két évente vetődött el,

312 s a helyzet nem sokat változott a vasúttal megjavult közlekedési feltételek mellett sem. Inkább a fővárosi színházi estek váltak a szekszárdiak számára elérhetőbbé, ami a lapokban megjelenő színházi beszámolókban hagyott nyomot. A vendégművészek, operaénekesek és zenészek a szálló nagytermében léptek fel alkalmanként. A műkedvelő színjátszás maradt a korszakban az uralkodó. Állandó műkedvelő színi társaságot többszöri kezdeményezés ellenére sem sikerült létrehozni.

313 A jótékony célú előadásokat is egyes egyesületek rendezték. Ezekhez kapcsolódott 1891-ben a Szekszárdi színpártoló egylet megalakulása is Simontsits Béla alispán elnökletével.

314 A színjátszásnak a század elején félelmetes konkurense támadt, a filmszínház, Szekszárdon a ma is álló Nagyvilág mozi megnyitása. A szépirodalom terén is elsősorban befogadó fél volt a város középrétege. Éltek Szekszárdon írók, elsősorban helyi lapokban találva maguknak a művészeti élet egészéhez hasonlóan periférikus jelentőségű nyilvánosságot. A korszak első felében a tárcaírók és maguk a főszerkesztők is hivatali állásukból, illetve üzletükből éltek. Az újságírásban jelennek