Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - A társadalomszerkezet és társadalmi átrétegződés

uralom idején adóbérlettel foglalkozó, majd nagybérleteket vállaló Leopold testvérek, Sándor és Károly. Az üzleti élet és a belváros építkezésében is nyomot hagyó életstílus megváltozásában azonban nem ők, illetve nem az ő generációjuk a kezdeményező, hanem a többnyire Budapest felől már a korszak folyamán betelepült zsidó terménykereskedők rétege. Az öregek szigorú, felekezeti szokásait követő, puritán életvitele a bevándorlók nagy részét, s a helyi zsidó polgárság fiatalabb generációját nem jellemzi már.

237 Lényegesen nyíltabbá is váltak, ami megnyilvánult rohamos asszimilációjukban is, s általában műveltségi téren. A rétegződés területén azonban mindenekelőtt az úri középosztályhoz való felzárkózási vágyuk jellemzi őket. A fiatalabb generáció, anélkül, hogy az üzleti élettel feltétlen szakított volna, már a diplomás értelmiségek számát gyarapította. A generációváltozással együttjáró átrétegződés ismerete nélkül a korábbi virilistákról szóló táblázat adatai megtévesztők lennének, hiszen itt nem egy „dzsentri" értelmiségi réteg előretöréséről van szó a város régi gazdasági elitje rovására. Kevés az új név az 1917-ig ismertjegyzékeken. Többen meg is sokszorozódtak fiaikon keresztül, s a folyamatosság valószínűleg még erősebb, mivel a leányágakat, a beházasodott új nevek több esetben el is fedik, akár névmagyarosítások, Pirnitzer József leszármazottai közül például hárman szerepelnek az 1905-ös jegyzéken, köztük Béla ügyvéd; a Leopoldoknál Sándor nagybérlő, izraelita hitközségi elnöke maradt meg, a másik ágon Kornél ügyvédként szerepel; Stann Jakab utóda István a családi hagyományt követve, építészmérnökként; Kramolin Emil fiával, Gyulával, aki orvosként törvényszéki fogházigazgató. A vállalkozók többsége értelmiségiként marad a generáciváltáskor a város felső rétegében. Az értelmiség, az úri középosztály és a dzsentri örökség A polgári réteg generációs mobilitásánál az értelmiségivé válás nem volt puszta szakmaválasztás kérdése. A város vagyonos osztályai evvel nemcsak szakmát változtattak, hanem a korszak társadalmának egyik legélesebb határvonalát is átlépték, az „úri középosztályét". Ez volt az a határ, amely kifejezetten magán hordozta a régi rendi örökséget. Miközben a születési előjogokat már eltörölték, az új kiváltságok mégsem szálltak át automatikusan a polgárságra. Egyedül vagyonnal nem lehetett a középosztály elismert tagjává válni, belépőt szerezni az úri kaszinóba. A tőkés rendszer az úri osztályba lépéshez a régi honoráciorréteg útját kínálta fel, az iskolázást. A diploma olyan nemeslevél volt a liberális polgári időszakban is, amely a „régi jogon", nemességük vagy polgárságuk alapján automatikusan választópolgárokká nyilvánított körökbe emelte az egyént. A középosztályi társadalmi állás leszármazási viszonyban volt a hajdani nemesi hivatalnoki társadalmi állással. A korszak azóta is élő közhitével ellentétben ennek a dzsentroid viselkedésű osztálynak már kisebbik, egyre kevésbé elkülönülő csoportját alkotta maga a dzsentri. A középosztályi státusz a polgári társadalom szellemi foglalkozású rétegei számára kötelező viselkedési normákat és életmódot ír elő, ami változásaiban is magán viselte azoknak a jellemvonásait, akik kezén ez az életmód évszázadok alatt kialakult. Az örökölt rendi vonások és a feudális rendiség különbsége mégis, annál is világosabb volt a korszak polgára számára, mivel a kettő közvetlen formában együtt élt még a városban is. A város központja a belváros a korszakban kibővült a Béla térről eltolódott a vasút irányába. Ha a hatalom és a vagyonosok a belvárosban koncentrálódtak, ennek a koncentrátumnak mindkét szempontból a vármegyeházban volt a gyújtópontja. (A közszolgálat és szabadfoglalkozás kategóriájában voltak egyébként foglalkozás szerint a megye fő- és alispánjai is, akár a város kistisztviselői.) A megyei birtokosság az alispán személyével voltjelen a városban. A király személyét képviselő főispánok, ha a megyében birtokuk is volt, a megyegyúlések megnyitásán kívül ritkán fordultak meg a városban. A megyeház keleti szárnyában az alispáni lakosztály nemcsak fizikailag volt magasan a földszintes város felett, hanem a társadalmi hierarchiában is. A vármegye második embere,