Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - A filoxéra megjelenése és a mezőgazdaság átalakulása

tragikus következménye új viszonyok közt a bíró által „zsebből" kezelt városi pénzek hagyományának. Az új közhasznú alapításokkal

52 megpecsételt osztálybéke a válság elmélyülésével szűnt meg, a 90-es évek elején, amikor világossá vált, hogy a közös érdekek mögött mekkora esélyegyenlőtlenség rejtőzött. Míg az úri birtoknak csupán jövedelme csappant meg, a kisebb szőlőbirtokosok százainak léte került ekkorra már veszélybe. A gyengébbek joggal érezték, hogy a kormány intézkedései is elsősorban az erősebbeknek segítettek. A paraszti kiszolgáltatottság éles ellentéteként jelenik meg, egyelőre ugyan kevés visszhanggal, 1892-ben a nyomdászok sikeres, szervezett bérharca. A város két nyomdájában, Ujfalusynál és Báternél, a munkások elfogadták a szakszervezet temesvári kongresszusának határozatát. A bérek megállapítását ettől kezdve kötött árszabás szabályozta, az eddigi, olykor 16 órára is terjedő munkaidőt 9 órára korlátozták. A siker nem patriarkális béralkuban született. Az a nyomdatulajdonos, amelyik nem írta alá az új árszabást, számíthatott szedőinek kilépésére, s az országosan, sőt nemzetközileg szervezett nyomdászok blokádjára.

53 Az ellentétet kiélezte 1893 tavaszán még egy, a válságtól látszólag független ügy vitája is, a polgári házasságé. A felekezeti köntösben megjelenő ellentétek elharapózásáról és osztályjellegéről világosan fogalmazott Boda Vilmos 1893-as cikkében: „Hány katholikus képviselő ingadozása nem kerülne felszínre, ha az előzmények folytán hitfelekezeti minőségében nem volna érintve

54 s hány más felekezetű nem foglalna állást oly határozottsággal mellette, ha mint kisebbség a többség uralmától nem tartana". „Magyarországon az értelmiség többsége a polgári házasság mellett foglalt állást, a nép vallásfelekezeti különbség nélkül ellene van."

55 A szőlős vidékeken előbb köszöntött be a millenniumi évek békéje alatt készülődő általános válság. Talpraállásuk számára azonban a dualizmus korszakában is páratlan hosszú, a 80-as évek elejétől a 90-esek végéig tartó konjunktúraidőszak - különösen a hitelszerzés terén - kedvező gazdasági körülményeket biztosított. A FILOXÉRA A SZEKSZÁRDI SZŐLŐHEGYEN A védekezés időszaka A várost tehát nem érte váratlanul a filoxéra. A rovar behurcolásának mindkét útja, amely megfogalmazódott, arra utal, hogy a gazdák nem voltak túlságosan óvatosak. Vendel István a nagyközségi tanács által kibocsátott bizottság véleményét említi, amely a Budapestről gyümölcsöt szállító kofákat gyanúsítja.

56 A Pestről szállított gyümölcsről szóló értesülése ebben az esetben érdekesebb és jellemzőbb a városra, mint feltételezés maga. Valószínűbb Töttős Gábor, a szekszárdi fíloxéravész történetírója által elfogadott változat, hogy a fertőzött területekről érkezett szőlőmunkások szerszámaikon hozták be a rovart.

57 Ez még a szőlővész előtti legnagyobb szőlőterület munkaigényét tükrözi, amikor a városból nem kifelé áramlott szőlőmunkásság, hanem külső munkerőt is foglalkoztatott - a kubikosokhoz hasonló módon, saját eszközeivel. Itt már a szőlővész nyomán a nagyobb mértékben pusztuló bánsági területekről kiszorult munkaerő vándorlásával találkozunk, amely alkalmas volt a napszámbérek leszorítására is. Roboz Zoltánnak, a Tolna megyei filoxérabizottság vezetőjének 1886-os jelentése arról is beszámol, hogy a filoxéra „a korszerűbb, nagyobb birtokokon ütötte fel a fejét" a megyében, tehát ahol a bérmunkaerőt a legnagyobb mértékben alkalmazták.

58 Herman Ottó könyvének elterjedéséről nincs további értesülésünk. Valószínűnek tűnik, hogy a sajtóból és a vándorló munkások köréből elterjedt híreken kívül a szőlősgazdák jelentős része csupán az 1883-ban hozott és községszerte kidoboltatott városi filoxéra-szabályrendeletből értesült a dolog részleteiről. Az első szőlőskerteket az Iván- és Gyűszű-