Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - Az önkényuralom évei

A hitelezésnek ezenkívül két forrása nyílt a városban: a szekszárdi takarékpénztár, és a különböző alapítványi tőkék, árvatárak által nyújtott kölcsönök. A szekszárdi remete-kápolna néhány ezer Ft-os alaptőkéjét 25-250 Ft-os tételekben helyezte ki kamatra, nyilván a kockázat csökkentése céljából.

313 A szegényalap kihelyezett tőkéje 1859-ben 2700 Ft volt.

314 Az alapítványi tőkék legjelentősebbike az árvatár volt, csupán az uradalommal szemben 9448 Ft követelése állt fenn.

315 Bár a Styrum-Lymburg alapítvány is Szekszárdon működött, hitelei elsősorban a megyei birtokos nemességnek juttatta. A legjelentősebb hitelforrás ekkor már a takarékpénztár volt. Az 1846-ban alakult intézmény a szabadságharc alatt súlyos veszteségeket szenvedett a magyar bankók elértéktelenedése, a befektetők bizalmának megingása, a kényszerkölcsönök miatt. Az utóbbi ügyében még Ferenc József császártól is kihallgatást kértek 1852. évi szekszárdi látogatása alkalmával - eredmény nélkül. Az 1850-es évek első felében kiheverte a takarékpénztár a szabadságharc alatt elszenvedett veszteségeket.

316

1864-ben már 30 000 Ft-ra emelhették az alaptőkét.

317

1862-ben a kezelése alatt álló tőke értéke meghaladta a félmillió forintot. A jelzálogkölcsönök mellett növekvő arányban foglalkoztak váltóleszámitolással.

318 A kölcsönt felvevőkről kimutatás nem áll rendelkezésünkre. Adataink szerint kis összegű -100 Ft-os - hiteleket is nyújtottak, tehát a lakosság szélesebb rétegei számára is elérhetők voltak szolgáltatásaik.

319 A regálejogok bérlete A szekszárdi vállalkozók egyik fontos üzletága a pálinkafőzés volt. A már említett Bien Márton és a Leopold fivérek mellett szeszfőzdéje volt Rozenstok Salamonnak, Bien Józsefnek, Wéber Péternek.

320 1866-ban Rózsai Sándor likőrgyártásra kapott engedélyt, amelyet azonban Leopold Sándor regálebérlő fellebbezésére rövidesen visszavontak.

321 A pálinkafőzés igen elterjedt volt a paraszti lakosság körében. Többnyire télen, hatósági engedély nélkül, saját termést feldolgozva űzték. A szolgabírói hivatal kísérletet tett tevékenységük megakadályozására, de a pécsi pénzügyigazgatóság a kincstári érdekek védelmében közbelépett. A kerületben működő kb. 4000 kis pálinkafőző komoly bevételt jelentett a kincstárnak.

32 A vállalkozók által bérbe vett regálejogok legpontosabbika a kocsmáitatás volt. A város kocsmáltatási joga csupán Szent Mihálytól Szent Györgyig terjedt, az uradalomé az egész évre.

324 Az uradalom 3 évenként a legtöbbet kínálónak bérbe adta a regálejogot, aki azután maga is licitáltatott a kocsmárosok között. A vendéglátóhelyeknek tehát az uradalom, a regálebérlő és a kocsmáros számára is hasznot kellett hajtania, és ez számos visszaélést, a vendéglők lezüllését eredményezte. A szekszárdi uradalmi nagyvendéglő kivételével jórészt kocsmák működtek a városban. A megnövekedett számú hivatalnok és értelmiségi igényeinek kielégítésére Kopeczky Antalnak, akinek házában a szekszárdi kaszinó működött, az uradalmi jogokat figyelmen kívül hagyva vendéglő nyitását engedélyezték.

325 Schubert János egy pincében kávéházat nyitott.

326 Ugyan ő egy közfürdőt is fenntartott.

327 Szálláslehetőség a nagyvendéglő mellett Szukof János vendéglőjében is volt.

328 A kocsmárosokat gyakran bírságolták hamis mérték használatáért, az éjszakai záróra túllépéséért, a kocsmákban űzött prostitúcióért.

329 A regálejogot megsértve számos illegális bor- és pálinkakimérés működött a városban. Számuk időnként harminc fölé emelkedett.

330 Az anakronisztikus uradalmi regálejog e területen is akadályozta a fejlődést. A vállalkozók bekapcsolódása csupán egy újabb közvetítő láncszemet iktatott be, a rövid lejáratú bérleti rendszer - a földbérlethez hasonlóan - nem tette lehetővé jelentős tőkék beáramlását, az állapotok javulását ezen a területen. Selyemtenyésztés, posztógyár Az önkényuralom két - inkább hazafias lelkesedésből, mint üzleti megfontolásból létesített - vállalkozást kapott örökül a reformkortól: a selyemtenyésztést és a posztógyárat. 1848