Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - Az önkényuralom évei

Szekszárdon, ahol a helyben és a környéken felvásárolt borokat tárolta.

260 A bonyhádi Goldstein Jakab Abeles Dávid pesti borkereskedő bizományosa volt.

261 Bizományosi tevékenységet számos, a legkülönbféle foglalkozású ember folytatott Szekszárdon. 1857-ben a soproni kamara 43 szekszárdi lakost vádolt engedély nélküli árualkuszi tevékenységgel. Szerepel közöttük kereskedő, szűcs, takács, borbély, kádár, kötélverő, csizmadia, lakatos, fésűs, paraszt, napszámos. A megvádoltak arra hivatkoztak, hogy nem folytatnak alkuszi tevékenységet, csupán régi borátvevőik megrendeléseit intézik. A szekszárdi főbíró konkrét vádak hiányában nem indított eljárást.

262 A hatóságok működési engedéllyel rendelkező alkuszok beállításával igyekeztek a borfelvásárlás körüli visszaéléseknek elejét venni. 1858-ban éppen azt a Rozenstok Salamont nevezték ki alkusszá, aki ellen korábban a legtöbb panasz volt.

263 Martin Antal városbíró 1852-ben kidoboltatta, hogy mindenki tartózkodjék a Rozenstokkal való üzletkötéstől, mivel csaló. Hordó nélkül vásárolta a bort, de a hordókat mégsem adta vissza, Abeles nevében kötött üzletet, holott annak Goldstein volt a bizományosa, csalt a hordók űrméretével is. Rozenstok szerint Martin Antal maga is borral kereskedik, és ez indította hitelrontásra. Rozenstok saját állítása szerint korábban évente 2000 akó bort vásárolt fel, és akónként 30 xr jutalékot kapott, tehát 1000 Ft jövedelme származott belőle (kb. azonos egy vezető megyei tisztviselő évi fizetésével). Martin akciója nyomán évi forgalma 600 akóra csökkent, vesztesége évente 700 Ft. A bíróság elutasította Rozenstok kártérítési követelését.

264 A hivatásos alkuszok nem tudtak gyökeret verni Szekszárdon. A kereskedők ragaszkodtak a maguk régi felvásárlóihoz. A realitásokat a hatóságok is kénytelenek voltak tudomásul venni. Amikor Bellasits József okleveles alkusz panaszt emelt, hogy az üzletkötéseknél mellőzik, a hatóságok elutasították keresetét.

265 Helyi viszonylatban a legjelentősebb borkereskedővé a Leopold fivérek emelkedtek. Az 1860-as évek elején a városi tanács fenntartással kezelendő - állítása szerint évi 30 000 akó bort forgalmaztak.

266 A borkereskedelem konjunktúrájának kihasználására, a nagykereskedelemtől való egyoldalú függés csökkentésére 1856-ban borkereskedelmi társaságot alapítottak Szekszárdon. Tevékenységében Augusz Antal is részt vállalt a választmány elnökeként.

267 Működéséről adataink hiányosak. A vállalkozás sikerét bizonyítja, hogy már 1858-ban 200 000 Ft-ra emelték a részvénytársaság 50 000 Ft-os alaptőkéjét.

2 A kereskedelem egyéb ágai A város gazdasági életét a meghatározó borkereskedelemhez képest a kereskedelem más ágazatainak jelentősége kisebb volt. A rossz utak, a vasút hiánya, a tőkehiány, a külterjes mezőgazdaság komoly akadályt állítottak a kereskedelem fejlesztése elé az egész megyében. A szabadságharcot követő két évtizedben mégis jelentős változások zajlottak le. A saját termékekkel kereskedő céhes iparosokat háttérbe szorította a gyáripari készítményeket árusító kereskedő. A házaló kereskedelem fontossága csökkent, helyükre az állandó telephelyű, boltos kereskedelem lépett. A boltok között is szakosodás alakult ki az eddigi vegyes kereskedelem helyett. Kezdett különválni egymástól a terményfelvásárlás és az iparcikk-értékesítés. A kereskedelmi hálózat kiépülésével a vásárok jelentősége főként a megye Dunához közelebb eső részén csökkenőben volt. A kereskedelmi élet legfontosabb központjai a megyében Dombóváron, Hőgyészen, Pakson, Dunaföldváron és Bonyhádon voltak.

269 Szekszárdnak a megye kereskedelmében betöltött helyéről a források ellentmondóan nyilatkoznak. A járási főbíró 1862. évi jelentése szerint a borvásárláson kívül „egyéb kereskedési megbízások nem fordulnak elő".

270 Mehrverth Ignác szerint a város kereskedelme a borra szorítkozik, nagykereskedők a városban nincsenek.

271 Ugyanakkor a soproni kereskedelmi és iparkamara 1860-62. évi jelentése a dunántúli gabonakereskedelem fő közponjtai között említi a mezővárost Győr, Mosón, Kanizsa, Sopron, Pécs, Hőgyész társaságában.