Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - Az önkényuralom évei

lításra alapozta, hogy a szekszárdi földek cenzuálisak, tehát nem esnek az 1848. évi jobbágyfelszabadítás hatálya alá, és megváltásuk a birtokosokra hárul.

193 A község természetesen nem fogadhatta el az uradalom követelését. Az ügyben ekkor hosszabb szünet következett. 1863-ban az uradalom késznek mutatkozott egy számára előnyös birtokmegosztás érdekében elállni örökváltsági követelésétől. Mint képviselője kijelentette, számukra közömbös, hogy az állam vagy a község fizeti-e a megváltást.

194 Az uradalom megváltási keresetét tehát a város elleni zsarolásra próbálta felhasználni. Alátámasztja a feltételezést, hogy amikor a község elvetette az uradalom erdő- és legelőfelosztási tervezetét, ismét elővették a cenzualitásra vonatkozó állítást. 1865-ben az uradalom más úton próbált célhoz érni. A legelő- és erdőelkülönítéshez szükséges volt a városlakók kezén levő földek felmérése. Az egyenkénti felmérés kierőszakolásával kívánt az uradalom az önmegváltáshoz szükséges adatok birtokába jutni. A per formálisan akörül folyt, közreműködjék-e a város az egyenkénti felmérésben, az igazi tét azonban az volt, fizet-e a város megváltást vagy sem. Az uradalom követelését azzal indokolta, hogy az országos kármentesítési alapból csak mint kisházasokért kapott kárpótlást, de nem a többi pénz- és terménybeni veszteségéért. A föld-tehermentesítési bizottmány követelésével magánkárpótlásra utasította az uradalmat, amely szorult helyzetbe került: sem az állam, sem a község nem volt hajlandó fizetni. A város indoklásában az uradalom érvelésének ellentmondásosságára hivatkozott: belső telkeik úrbéresek, külső telkeik cenzuálisak. A város és az apátok között a XVIII. sz-ban kötött egyezségeket úrbérpótló szerződéseknek minősítette. A földek cenzualitásának ellentmondott a városban dívó szabad adásvétel is. Miután az uradalom annak idején elmulasztotta az állami kárpótlás igénylését, most a városon követeli - érvelt Sánta István bíró.

195 A földesúr és jobbágy közötti viszonyt szabályozó szerződések, az évszázadok során kialakult joggyakorlat rendkívül sokszínű volt. Az úrbéri pátens kategóriájának nem minden esetben felelt meg, így besorolása csak önkényesen történhetett. Bár eldöntése jogi eszközökkel történt, alapvetően politikai, gazdasági szempontok határozták meg: a birtokos osztály, a volt jobbágyság egymás ellen ható érdekei, a kincstár szempontjai. A földbirtokos és a kincstár érdekei egy ponton találkoztak: minél több paraszti föld allódiálissá minősítésében. Az előbbi földet nyerhetett vele, az utóbbi megtakaríthatta a megváltás összegét. Szekszárdnak mégsem ez lett a sorsa. A Tolna megyei alispáni bíróság ítélete, amelyet azután a feljebbviteli fórumok is megerősítettek, elismerte a város birtokainak úrbéres természetét.

196 A döntésben szerepet játszhatott a de facto helyzet, hogy Szekszárd már 1848 óta nem fizette a földesúri szolgáltatásokat. Jogi képtelenség lett volna, hogy egy, az úrbéres községeknél kedvezőbb jogállású mezővárost egy uradalmi pusztával azonos kategóriába helyezzenek. Ez a veszély komolyan nem is fenyegette a várost, a cenzualitás felvetése, mint már láttuk, inkább taktikai célokat szolgált az uradalom részéről. Számára az igazi tét nem a földek jogi minősítése volt, hiszen a kárpótlást valahonnan mindenképpen meg kellett kapnia, hanem mekkora marad az uradalom birtoka a közös határhasználat megszűnte után. Az uradalom 1857. jún. 23-án beérkezett rendezési keresetében legelőelkülönítést is kért. Szekszárd tiltakozott az uradalom igénye ellen, az egész legelőt magának igényelte. A megyei úrbéri törvényszék és a soproni kerületi főtörvényszék is megerősítette az uradalomnak a legelőhöz való jogát, azzal az indoklással, hogy nem mondott le legelőhasználati jogáról, s nincs bizonyítva, hogy e jogával ne élt volna. Egyúttal kimondta, - mintegy engedményként a város számára - hogy a felosztásnál figyelembe kell venni a gyakorlati helyzetet, amelynek alapján a város nagyobb hányadra jogosult.

197 A gyakorlati helyzet az volt, hogy a város eddig maga használta a legelőt.

198 A bírósági ítélet azzal fenyegetett, hogy a birtokrendezés során a város elveszíti eddig használt földjei jelentős részét. A legelőelkülönítéshez el kellett végezni az egyes területek osztályozását és szemléjét. Erre 1858 októberében került sor.

199 Ekkor terjesztette elő az uradalom a maga elkülönítési javaslatát is. Álláspontja szerint a város határában levő szántó (2565 hold) és rétek (3228