Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - Az önkényuralom évei

lő pénzügyigazgatósággal folytatott vitáját a város nem nyerhette meg. Az uradalom 1862ben kifizette ugyan a községi adóhátralékot, de a megyei és fogyasztási adót sem Augusz, sem az uradalom. A hatóságok által hozott döntéseket politikai tényezők motiválták. 1865ben, tehát még a kiegyezés előtt, a rendszert képviselő Auguszt felmentik a fizetés alól, míg 1874-ben a vármegye tiszti ügyésze a város mellett foglalt állást.

129 Már a fentiekből is kitűnik, hogy az adózás legvitatottabb neme a fogyasztási adó volt. A pénzügyigazgatóság a fogyasztási adót bérbe adta a legtöbbet kínálónak. A vállalkozó természetesen minden eszközzel igyekezett pénzéhez jutni, illetve nyereségre szert tenni. Ilyen visszaélések vezettek 1857 decemberében a már említett antiszemita zavargásokhoz a városban.

130 A város, hogy elejét vegye a lakosság zaklatásának, 1857-ben úgy határozott, hogy maga veszi bérbe a fogyasztási adót. Mivel azonban nem nyerészkedni, hanem a várost lehetőleg kímélni akarták, így a licitálásban szükségképpen alulmaradtak a többet kínáló vállalkozókkal szemben.

131 1858-ra a város lakossága meghaladta a 10 000 főt, ezért egy magasabb osztályba sorolták, és az 1857. évi 6500 Ft-os adót a pénzügyigazgatóság a kétszeresére, 13 000 Ft-ra emelte. A város csupán 10 000 Ft-ot ajánlott, ezért részt sem vett az árve132 rezesen. 1860-ban a város 3 évre megszerezte a fogyasztási adó bérletét, de azt azonnal továbbadta alhaszonbérletbe Bien Mártonnak és a Leopold fivéreknek, azzal az indoklással, hogy a város nem rendelkezik személyzettel az adó beszedéséhez. Az év közepén a megyefőnök érvénytelenítette a város és Bien között létrejött szerződést. Valószínű oka az lehetett, hogy Bien a kivetettnél nagyobb taxát szedett. A fogyasztási adóval történt visszaéléseket tehát a városi bérlet sem oldotta meg, sőt egy újabb közvetítő láncszem közbeiktatása csak növelte a lakosság teheit. A fogyasztási adó körüli káoszt jelzi, hogy 1863-ban nem is jött létre megállapodás a város adójáról. A pénzügyi hatóságok ennek ellenére követelték az adó még meg sem állapított összegét. A katonai végrehajtástól ez esetben is csupán a főispán ismételt közbelépése mentette meg a várost. Az 1850-es években hatalmasra felduzzasztott államapparátus költségeit még a gyorsan növekvő adóterhek sem tudták fedezni. A birodalom költségvetésének deficitjét állami kölcsönkötvények kibocsátásával is enyhíteni próbálták. A kényszerkölcsön valójában az adó egyik neme volt. Szekszárd 100 000 Ft-ot vállalt, amit a város vagyon arányában kivetett a lakosságra. Az összeg az évi egyenes adó többszöröse volt. Az 1854-ben kirótt kölcsönből a lakosság 1858-ra 83 000 Ft-ot fizetett be. A tanács úgy határozott, hogy a maradék összeg elengedését kéri, mivel a határaiékosok fizetésképtelenek. A folyamodvány nem járt eredménnyel 1860. novemberében ennek az összegnek a beszedésére is végrehajtást rendeltek el.

135 Közmunka, katonai beszállásolás Az adó sajátos, naturális formája volt a közmunka. A közmunkát általában az állami utak építésére, karbantartására, árvízvédelmi, vízszabályozási munkákra fordították. Minden igásállattal évi 2 napot kellett teljesíteni. Ezenfelül a házzal rendelkező adózók évi 6 nap, a házzal nem rendelkezők évi 3 nap gyalogmunkát végeztek. 1853-54-ben Szekszárdon az igásállatok száma 701 db volt, tehát a város 1402 igásnappal tartozott. A 849 házzal, valamint a 228 házzal nem rendelkező lakos 5778 gyalognapot teljesített. A közmunka megváltható volt, a hatóságok által a helyi napszámok figyelembevételével megállapított összeg ellenében. Szekszárdon 720 gyalognapot váltottak meg, 180 pft értékben, tehát egy napot 15 pengő xr-jával.

136 Az állami közmunkák mellett időnként a város is igénybe vette a lakosság munkaerejét. 1858-ban pl. minden háztulajdonos 1 öl árkot ásott a legelő és az erdő körülárkolására. A maradékot a hazátlan zsellérekkel végeztette el a község elöljárósága.

137 A város terheinek másik nemét a katonaság és a csendőrség által igényelt szolgáltatásokjelentették. A szabadságharc bukása után a lakosság megfélemlítésére és fékentartására