Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN - Az avarok és az avar birodalom

A volt provincia bekebelezéséhez kiváló segítséget adtak a rómaiak által megépített még jó állapotú - hadiutak. Ez az útrendszer behálózta az egész Dunántúlt, s nem véletlen, hogy pont ezeknek az utaknak mentén kerülnek elő a korai temetők, melyek minden esetben településeket is jelentenek.

59 Szekszárd és Tolna megye területét az avarok nagyon korán és rendkívül sűrűn szállták meg. A múzeumalapító Wosinsky Mór kutatásai már mintegy 1000 avar sír feltárását eredményezték.

60 Az elmúlt 20 év vizsgálódásai is gazdag anyagot, több mint 1500 sír megfigyelésével - két teljes temető feltárásával - (Szekszárd-Bogyiszlói út, Gyönk-Vásártér út) szolgáltattak a tudomány számára.

61 Ha a feltárt sírok teljes mennyiségét tesszük a kutatás tárgyává megyénk területén, akkor több mint háromezer „avar ember" hagyatékával kell számolnunk. Ennek több mint egyharmada városunk történetét gazdagítja. Az avarság történetének vizsgálatát, a valóság megismerését erősen megnehezítette egy „Európa-centrikus szemlélet". Nevezetesen az, hogy az európai ember gondolkodásában valósággal megkövült az a tudás, hogy a népvándorlás kori keletről érkezett népek „barbár" nomádok, nagyállattenyésztők voltak. Ez a „ki nem mondott" lenézés nemcsak abban nyilvánult meg, hogy kultúrájukat, társadalmi rendjüket, művészetüket a magas műveltség szintje alá helyezték, hanem elképzelni sem tudták, hogy e népek letelepedett életmódot is képesek voltak folytatni. E hiedelem oly mélyen ivódott bele az európai gondolkodásba, hogy sajnos még a magyar kutatás sem tudta függetleníteni magát ettől. Csupán az utolsó húsz esztendő eredményei voltak képesek szétfeszíteni ezt a „hiedelemvilágot", s ma már nem csupán elképzelés kérdése az avar falvak (telepek) megléte, hanem a tények alapján álló valóság.

62 Ilyen tény a Bogyiszlói úti avar telep feltárása is. A megfigyelések sorozatát erősíti ebben az esetben, hogy a faluban élt emberek temetőjét - néhány száz méterre a teleptől - teljes egészében sikerült feltárnunk. A sírokban nyugvó emberek házai, mesterségük maradványai halálukban, némaságukban is vallanak az életükről. Sajnos a falu nagyobbik - a temetőhöz közelebb eső - mintegy kétharmad része, a korábbi földmunkák során szinte teljesen elpusztult. Ennek ellenére, olyan információk sorához juttatja a kutatót, melyek másfél évtizede egyedülálló jelenségek Európában. Induljunk ki az írott forrásokból megismert bizonytalanságokból. Mint láttuk, az avar nép eredetének kérdései nem tisztázhatók megnyugtatóan. Ám ezekből a forrásokból az is világosan kitűnik, hogy a Kárpát-medencét elfoglaló, önmagát egységes népnek feltüntetni akaró avarság nem lehetett egy, a népi komponenseit már egybekovácsoló etnikum. Ebből logikusan következik, hogy a nyugati türkök elől menekülő néptöredékek ugyan lehettek egy nagyjából hasonló kultúra hordozói, de mert csak sorsukban voltak azonosak, életük és múltjuk sok-sok eltérést kellett mutasson. Ezt a feltételezett népi sokszínűséget híven tükrözik temetőik, s nyilván falvaik is. A sírokból előkerült leletanyag sokaságából kiragadva egyetlen leletcsoportot - a kerámiát - igen fontos megfigyeléseket tehetünk. A régészet összehasonlító módszerével kimunkálták, hogy a különböző technikával készített, más és más formák mögött, régészeti korok húzódnak meg. Abban megegyezett a vélemény, hogy a kora avar periódusban - és csak akkor - jelent meg a Kárpát-medencében egy sajátságos, világosszürkére égetett, finoman iszapolt, korongolt kerámiatípus. Ezek a nagy fazekastudást igénylő edények mindig avar sírokból kerültek elő. Ebből következett, hogy az avarok voltak használói.

63 Mivel az „európai" szemlélet e népet csakis nomádnak tudta elképzelni, fel sem tételezte róluk, hogy ismerhették a korongolás és edényégetés mesterségbeli fogásait. Ezért úgy vélték, hogy valamely más - letelepedett életmódot folytató - nép készítette el számukra ezeket az edényeket, s nyilván kereskedelmi úton jutottak hozzá.

64 E „nomádcentrikus" nézet revíziója hozta meg a kívánt eredményt. Azt kellett megnyugtatóan tisztázni, hogy a korai világosszürkére égetett edények készítői olyan mesterek voltak, akik pontosan ugyanolyan kerámiát állítottak elő saját környezetük számára, mint amilyent esetleg „kereskedelmi" céllal gyártottak.

65