Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN - A langobardok

Ezt a kialakult helyzetet akarta kihasználni 455. év végén Avitus, amikor gót-római serege élén Itália felől betört Pannoniába, hogy a „senki földjét" ismét a Római Birodalomhoz csatolja.

22 E katonai vállalkozás nem érte el megyénket sem, s gyakorlatilag teljesen hatástalan maradt e restaurációs törekvés az egész provinciára. E bonyolult helyzetet Marcianus oldotta meg. A gepidák „ellenségeivel", az osztrogótokkal szövetséget kötött és Pannoniát nekik adományozta. 456 nyarán szállták meg mindkét Pannóniát és Valériát három testvér-királyuk vezetésével. Valamir Pannónia Secundába vezette népét, Thiudimer a Balaton környékén települt le, Vidimer népe pedig a kettő között foglalt helyet.

23 Ennek alapján megyénk területe nagy valószínűséggel Vidimer „országához" tartozott. Hogy ebben az időben kik lakták, vagy lakták-e egyáltalán Szekszárd környékét, arról nem tudunk számot adni. Döbröközről, Nagydorogról

24 ismerünk osztrogót leleteket, melyek megerősíteni látszanak a „Vidimer országáról" tudottakat, de városunk és közvetlen környékéről hiányzanak a biztos támpontot nyújtó adatok. 471-ben, alig 15 év itt-tartózkodás után az osztrogótok is Itáliába vonultak el.

23 Ezután nincs számottevő hatalom Pannoniában, feltehetően a szvébek már ekkor benyomultak a provincia északi peremére.

26 Sem írott, sem régészeti forrás nem támogatja egy esetleges szvéb jelenlétet megyénk területén. Pannónia nagyobbik része felett, ha nem is gyakorolt közvetlen hatalmat az Itáliában uralkodó Nagy Theodorich keleti gót király, de erejétől tartottak a barbarikumban élő germán népek. Azonnal megváltozott a helyzet 526. augusztus 30. után. Nagy Theodorich ugyanis ekkor halt meg, s a hatalom asszonyrégens kezébe került. A gót szövetség gyakorlatilag azonnal felbomlott és ettől a pillanattól kezdve, megszűnt az a visszatartó erő, mely távol tartotta a különböző germán népeket Pannoniától.

27 A LANGOBARDOK E nép őstörténetéről a későbbi „saját" krónika tudósít bennünket.

28 Eredetüket „Scandinavia szigetére" helyezték, s úgy tudták, hogy eredeti nevük a „vinnil" népnév volt.

29 Korai szállásterületeiket nyilván túlnépesedésük miatt hagyhatták el. Időszámításunk kezdeti évszázadában már az Elba folyó torkolatvidékének bal partján éltek. E területen igen hosszú ideig tartózkodtak, ahol is hatalmas, néha sok ezer sírós temetőik bizonyítják jelenvolt életüket.

30 E mellett egy állandó, lassú, dél felé mutató terjeszkedés is megfigyelhető. A 380-400 közötti időszak nagy népi átrendeződése Európának, őket is elérte, s kimozdította helyükről. Gudeoch királyuk vezetésével egy nagyobb csoportjuk nyomult be „Rugiland" területére, ezzel elérkeztek a Római Birodalom északi határához. Nevezetesen: Noricum és Pannónia határvonalát jelenti ez.

31 A meghódított rugiak földjét nem sokáig élvezhették, mert a herulok királya; Rogulf aki Nagy Theodeorichnak „fegyverrel fogadott fia" volt - meghódolásra kényszerítette őket.

32 E „szégyenletes" időszak sem tartott sokáig, mert 508-512 között véres háborúk során legyőzték a herulokat. A diadal következtében a herul állam felbomlott, s a három részre szakadt „nép" részben észak felé, a régi őshazába menekült, részben a gepidákhoz, részben pedig a Keletrómai Birodalom területére távozott. Ebben az időben Tato kezében volt a langobard királyi hatalom.

33 Közvetlenül a győzelem után - királygyilkosság árán - Wacho szerezte meg a királyi címet. Nagy Theodorich halála után Wacho ismerte fel annak a lehetőségét, hogy nincs komoly hatalom, mely megakadályozhatná Pannónia meghódításában. A bizánci császári udvarnak szinte kapóra jött a pannóniai langobard hódítási igény, hiszen így volt képes ellensúlyozni pont a langobardokkal a megerősödött gepida királyság hatalmát.

34 Wacho vezetésével a langobardok 526/527-ben legyőzték a Duna két partján lakó szvébeket, s ezzel megvetették lábukat Pannónia földjén.

35 E hódítás még nem érte el megyénk