Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A városépítés a nagy tűzvészig

Az állatállomány, a visszatérő járványok miatt, időnként erősen megfogyatkozott. 1729 első felében 21 ló, 56 ökör, 64 tehén, 100 növendékmarha és 21 sertés hullott el. A gazdag Csötönyi 3 ló, 5 tehén, 1 üsző és 2 sertés, Csath 2 ló, 3 tehén és 3 ökör elhullását jelentette a városházán.

312 1737-ben 36 ló és 59 szarvasmarha, 1754-ben 156 gazdának 17 lova, 27 ökre, 151 tehene és 132 üszője, tinója pusztult el. Sztankovánszky szolgabíró 1770-ben a „megdermedett Barmok" számát 335-re teszi.

313 A felsővárosi református gazdák tartják a legtöbb szarvasmarhát. Majsai János ún. ökrészt fogad fel jószágai mellé. A reformátusoknál írják össze a legtöbb sertést is (pl. az Énekes és Faddy családoknál), ezzel együtt a sertéskínálat sem elégíti ki a helyi szükségletet, ugyanis egy háztartásra átlagban 0,5 darab sertés jut. 1725-ben 193 gazdának 95, 1742-ben 254 gazdának 150 db sertése volt.

314 A sárvízi és dunai halászatot is többnyire reformátusok bérlik (Csötönyi, Énekes, Héjus, Orbán, Takács). Legnagyobb jövedelemre a Csötönyiek tesznek szert. A méhészet - a rácok elköltözése után - megcsappant. Bár a 18. században mindvégig akadt néhány méhész, de a mézet úgy szedték ki a kaptárakból, hogy közben elpusztultak a méhek is. Mária Terézia szakembereket küldött szét az országban, hogy fellendítsék a méhészetet, Szekszárdon azonban a 18. század végén sem volt több gazdának méhészete, mint 1703-ban.

315 Szőlőbirtoklás A szőlő nem volt tartozéka a jobbágyteleknek, mint a szántó-, legelő- és réthasználat, ezért mindenki tudott magának szőlőbirtokot szerezni vagy bérelni. A szekszárdi gazdák már 1728-ban 1088 kapás szőlőt mondhatnak magukénak, ebből 980 kapást tesz ki a termőre fordult szőlő. Egy kapás szőlő 200 négyszögölnek felelt meg. Egy magyar holdra 6 kapás szőlőt számoltak.

3 A szőlőhegy négy évtized múlva (1769-ben) közel hétezer kapást tesz ki.

317 A kiterjedt szőlőhegy sok szegény embernek nyújtott megélhetést. A helyi lakosság gyors szaporulatát a messze földön híres vörösbortermelés segítette elő. Az 1725/26-os katonai évről fennmaradt adatok szerint a város 138 jobbágy- és 55 zsellér-családja 3164 kapás I. o. és 131 kapás II. o. szőlőt művelt. A terület mintegy 40%-át a 3-10 kapásnyi szőlővel rendelkező gazdák művelték, további egyharmadát a 11-20 kapásúak. Minden 10. gazdának 40 kapásnál nagyobb volt a szőleje. Kovács Márton kovácsmester 109 kapás I. o. szőlején kívül Placzakner János bíró 90, Csötönyi Ferenc 70, Baumann János 63, Traiber László 60 és Ujfalussy János mészárosmester 50 kapás I. o. szőleje érdemel figyelmet.

319 A bortermés évről évre jelentős mértékben változott. A tavaszi fagyok, a kora őszi esők okozta rothadások miatt az előző évi bő termésnek csak felét, harmadát szüretelhették le. Hosszabb távon viszont jelentős hozamnövekedést figyelhetünk meg. Míg 1712-ben: 203, addig 1719-ben már: 1032, 1726-ban: 2059, 1752-ben pedig: 20948 akó bor termett.

320 Egyre több gazda kapcsolódott be a szőlőművelésbe, az erdők egy részét kivágták és helyére szőlőt telepítettek. A18. század negyvenes éveiben végbement szőlőtelepítéseknek köszönhetően megsokszorozódott a bortermés. Levéltári adatok szerint 1742-52. között 241-ről 557-re emelkedett a helybeli szőlősgazdák száma. A bortermés-növekedés üteme meghaladja a termelők számának emelkedését. Míg 1742-ben 1864 hl-t termeltek, addig 1752-ben 11375 hl bor került a hordókba. Szűk termésű években a gazdák 83%-a legfeljebb 5 hl-nek való bort préselt, s mindössze egy gazdánál találtak 30 hl-t, ugyanakkor a rendkívül jó 1752-es évjáratot sokáig emlegették.