Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A városépítés a nagy tűzvészig

Moszchopoliszban (ma: Moszkopolje) 1746-ban olyan könyvet adtak ki, amely ajánlása szerint A Magyarországon élő kereskedők használatára szól. Az egykor virágzó görög kultúrájú Moszchopolisz 1767 körül rablóbandáknak esett áldozatul, lakói kivándoroltak, sokan hazánkban keresték boldogulásukat. Később számosan meggazdagodva visszatértek és benépesítették szülővárosukat. Házaikon hosszú időn keresztül a magyar építészeti stílus nyomai is megőrződtek. Szent Miklós és Borbála templomában a 18. századi kegyes alapítványtevőket magyar népviseletben festették meg.

207 Moszchopolisz és Kozáni lakóin kívül Szervia, Sziatiszta és Szipiszka kereskedői is elkerültek hazánkba a 18. században.

208 Duna menti településeink közül Decs, Őcsény, Szekszárd görög kereskedői az 1708. május 12-én megalakult kecskeméti testülethez („kompánia") csatlakoztak, míg Dunafóldvár és Simontornya görög kereskedői külön álltak (a dunaföldvári „ráctemplom" falai tövében ma is láthatók a 18. században elhalt görögök jól olvasható sírkövei). Kezdetben alig lehet nyomon követni mozgásukat. Nevük sem árulja el minden esetben görög mivoltukat. Ki hinné, hogy Szabó György és Mihály görögök? Pedig azok voltak, ami egy periratból is bizonyítható. A Somogy megyei andocsi búcsúba igyekezve Andráspusztán puskájuk tisztítása közben megsebesítették Salamon Hirschl zsidó kereskedő szolgáját. A vizsgálóbírónak elmondták, hogy elmagyarosodott görögök.

209 Csak 1728-tól kezdve találkozunk igazolhatóan is végleg letelepült görögökkel (ezek egyike Doni Márton, aki 30 forintos bérleti díjat fizet urának, a másik „Graecus Jovan Görög", 10 forint bérleti díjat fizet, s 3 kapás szőleje is van.

210 1738-ban Mókus Györgyöt és Karácsony Ignácot, 1752-ben a Törökország és Bécs közti külkereskedelmet végző Horváth Józsefet nevezik görögnek, a következő évben pedig Örmény Antal neve bukkan fel Szekszárd adózói jegyzékén. 1755. április 28-án a vármegye közgyűlési jegyzőkönyvében megörökítik a szekszárdi apátsági uradalom házában lakó Agora Mihály görög kereskedő halálát.

211 Mi tette versenyképessé a görögöket? - Mindenekelőtt a magyar és görög-török kereskedők mozgását szabályozó államközi egyezmények. Ha a török birodalombeli kereskedők a magyar határon lerótták a 3%-os vámot, akkor nemcsak hazánkban, hanem az osztrák örökös tartományokban is megjelenhettek áruikkal, sőt a Német Birodalomból is hozhattak különféle nyugat-erópai iparcikkeket (azok egy részét a tilalom ellenére hazánkban el is adták), anélkül, hogy harmincadot vagy külön vámot fizettek volna. A szekszárdi vásárlóközönség szívesen látta az idegenből érkező görög kalmárokat, akik a Habsburg Birodalomban nem termelt élelmiszereket és iparcikkeket, másrészt a választékbővítő közelkeleti delikáteszeket (pl. déligyümölcsök) és illatszereket kínáltak. Áruskálájukban megvolt a mandula, mazsola, citrom, kávé, narancs, datolya, füge,,rózsaolaj, törökmogyoró, rizs, tömjén, szappan, dohány, törökpipa, szőnyeg, gyapjú- és selyemszövet, karmazsin, kordován és szattyánbőr.

212 A felsorolt cikkek többsége szabadáras volt, csupán a karmazsin- és szattyánbőr árát szabályozta a vármegye.

213 A görögök egy csoportja végleg letelepedett, beházasodott magyar és rác családokba. A 19. század első felében egyik-másiknak már csak a neve emlékeztetett eredetére. Ilyen volt a 18. század második felében Szekszárdra települt Antonius Novakovics, Petrus Nanovics és Rosa Vajovics. Nevük mellé még odatették a kortársak a „görög" jelzőt. Csakhamar felveszik a helyi szokásokat. Jövedelmük egy részét szőlőbe fektetik. Lovat, tehenet és egyre nagyobb számú sertést vásárolnak. Mind az uradalom dézsmakukoricáját, mind a parasztok gabonafeleslegét felvásárolják. A kukorica nagy részét fóletetik a sertéskondákkal, majd fólhízlalva Ausztriába szállítják eladásra.

214