Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A városépítés a nagy tűzvészig

Ha tüzetesen megvizsgáljuk az 1738. évi összeírást, meglepetéssel figyelhetjük meg, hogy a jobbágynak minősített szántóvető és szőlősgazdák sorában ugyancsak jobbágynak minősítve találkozunk egy tucat adófizető kézművessel (pl. Ebért szappanos, Islisteker bognár, Pető kovács, Puksz kádár, Vörös szűcs, Zöldág cukrász stb.) és Nitt György sebésszel. Az évek múltával nem csökken az összeírások értelmét fedő homály. 1753-ban 115 szekszárdi családfő neve elé „Z"-t írnak. A magyar nyelv „szegény" szavának latin megfelelője: „zeginus". Ennek kezdőbetűjével jelölték meg az adómentesség reményében minden alzselléri jogállású és zsellérnek titulált lakost. így pl. nemes Bogyai István özvegyét, Fodor Márton sekrestyést, Fraj János kőművest, Csötönyi Péter szőlősgazdát, Prantner János és Hauszknecht Pál napszámosokat, a híres Mengusár bíró fiát, a francia Mazarin Péter lovászt és a 2 lovas kocsival vásárba járó örmény Antal kereskedőt.

144 Az első magyarországi népszámlálás (1784-87) szekszárdi adatai sem adnak több felvilágosítást a zsellér mibenlétéről. Elhagyva a Jobbágy" kifejezést paraszt néven tulajdonképpen a telkes jobbágyokat írták össze. A zselléreknél házas és hazátlan zsellért különböztetnek meg, ám ez utóbbi kategória magában foglalja „a házi és kerti zselléreken kívül minden, az előző rovatba be nem osztott férfit", azaz: protestáns és görögkeleti papok fiait éppúgy, mint a 40 éven felüli özvegy férfiakat és a testi fogyatkozásúakat. Kézművesek Szekszárd 1711. évi újratelepítése idején még senkit sem tartanak nyüván adófizető kézművesként. De a róm. katolikus plébánia 1711 óta vezetett anyakönyvei már kezdettől fogva hírt adnak kézművesek ittlétéről. így pl. Epfelpakker János mészáros és hentes komaságot vállalt Winkler János kádármester lányának keresztelőjén. Schuk Péterről is az anyakönyv adja hírül, hogy kovácsmester. Az anyakönyv arról is tudósít, hogy Epfelpakker éveken keresztül gyakorta vesz részt a keresztelőkön, akárcsak a városi elöljáróság többi tagja. Felesége pedig markotányosnő (NBSZ. 1. és 1 verzó). A húszas évek derekáról fennmaradt adójegyzék 23 kézművest sorol fel. Túlnyomórészt magyarok, s nevük is mesterségükről árulkodik: 1. Bognár Mátyás rotarius (bognár) 2. Borbély István chyrurgus (borbély) 3. Csizmazia Ferenc cothurnarius (csizmadia) 4. Csizmazia István cothurnarius (csizmadia) 5. Fazekas Márton figulus (fazekas) 6. Gerencsér István figulus (gelencsér) 7. Kovács Márton faber ferrarius (kovács) 8. Lakatos Péter faber serarius (lakatos) 9. Szabó György sartor (szabó) 10. Szabó Mátyás sartor (szabó) 11. Szűcs István I. pellio (szűcs) 12. Szűcs István II. pellio (szűcs) 13. Takács Ferenc textor (takács) 14. Takács István textor (takács) 15. Takács Mihály textor (takács) 16. Varga Mátyás sutor (varga) A magyar kézművesek közül csak Szabó László és Újvári János neve nem egyezik mesterségükkel. Előbbi: fullio (csapó), az utóbbi lanio (mészáros). Jaksa János mestersége: vietor (kádár), akárcsak a német ajkú Fister Györgyé és Pem Jánosé; Czveng Mihály murarius, azaz kőműves, Harff József lanio (mészáros).

145 A foglalkozást jelölő vezetéknevek még néhány évtizedig fellelhetők mind az anyakönyvekben, mind az adóösszeírásokban. Ilyenek pl. 1727-ben: Borjúpásztor Ilona, 1728-