Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A városépítés a nagy tűzvészig

De találkozhatunk olyan kiadási tételekkel, amelyek a városszépítéssel függtek össze, mint pl. május 1-jei faültetés a városháza elé. A bírók az adómentességen és a városi pénzből fedezett lakomákon kívül egyéb természetbenijuttatást is kaptak szolgálatuk ellátásáért. így pl. Takács Ádám főbíró és 3 bírótársa a város pénzén csizmát vásárolhattak. A november 19-i Erzsébet-napi vásárban a főbíró kendőket vásárolt „vásárfiába" a városi kassza terhére.

131 Jobbágysorban élők A földművesek egy része ún. örökös jobbágy, másik - egyre növekvő - része szabadon költöző bérlő (árendás). Mérey 1711. évi telepítési szerződése és utódainak a várossal kötött egyezményei lényegében véglegesítik a török kiűzése után formálódó földesúri-jobbágyi jogviszonyokat. a) Örökös jobbágyok A szekszárdi apátok, mint a város és környékének földesurai a helybéli és a szomszédos Nyámádpusztáról beköltöztetett, zömmel református, magyar jobbágyok az apátokkal kötött megállapodásuk alapján használták az apátság földjeit, s ezért terményt, állatot, pénzt és ingyenmunkát szolgáltattak; azaz a hasznon megosztoztak. Ebben az értelemben a jobbágy a föld tartozéka volt. Évi 52 fogatos nap, vagy 104 kézi- (gyalog-) robotot teljesítettek. Aratási időszakban heti két alkalommal is robotra hajtották őket. A munkaidő napfelkeltétől napnyugtáig tartott. Négy egésztelkes jobbágyra jutott - évente - egy négyfogatos, két napig tartó távolsági fuvar elvégzése. Ez azonban nem eshetett aratási és szüretelési időszakra, amikor a gazda az uradalom és saját termésének betakarításával volt elfoglalva. A távolsági fuvarok alatt felmerülő szállás- és vámköltségeket az apátság megtérítette. Az ingyenes építő- és tűzifa (faizás) ellenében az egésztelkes gazdát arra kötelezték, hogy évente egy ölnyi fát ingyen kivágjon és azt az uraság udvarába szállítsa. Telkük nagysága szerint á töredék (fél, negyed, nyolcad)-telkek birtokosait is, arányosan, kötelezték a faizásból származó haszon megszolgálására. Az időnként elszaporodó kártevő madarak, vaddisznók, nyulak és rókák megritkítására az uraság évi 3 napon keresztül vadászatra kötelezhette jobbágyait. Puskaport és ólomsörétet az uraság adott nekik. A felsorolt munkajáradékon felül pénz- és terményjáradékot is adtak az örökös jobbágyok. A telkesjobbágy évi házadója: 1 forint; a ház nélküli mentesült ettől. A dézsma mértékéről nem maradtak fenn adataink. Legfeljebb következtetni tudunk az országban kialakult szokások ismeretében, hogy a szekszárdiak mezőgazdasági termékeikből - kivéve a házkörüli kertben termesztettekből -, bárányaikból, kecskegidáikból, méhkaptáraikból kilencedrészt adtak földesuruknak. 30 egésztelkes gazda évente 1 borjút vagy annak 1 forint és 30 krajcárt kitevő megváltási árát adta. Az egésztelkes jobbágy urának évente 2-2 tyúkot és kappant, 12 tojást, fél pint (0,75 liter) zsírt is adott. Egy-egy pálinkafőzőüst használata fejében évi 2 forintot kellett fizetnie földesurának. Kender- és lentermésének kilencedét adta, de ezt megválthatta úgy, hogy az uraság terméséből megfont 3 kilónyit térítés nélkül. Tolna vármegye 1726. II. 5-i közgyűlésén a sokat vitatott jobbágyi mivolt meghatározására a következőket rögzítették: „Elhatároztatott, hogy azt kell jobbágynak tekinteni, akinek legalább két ökre vagy ugyanannyi tehene, ületve két lova van; aki személye alapján viseli a porcionális terhet és vagyoni helyzetét tekintve erre képes is. Akinek csak bora van, de az annyi, hogy a fent előírt vagyonképességeket meghaladja, vagy azzal egyenértékű - azt jobbágynak kell tekinteni."

132