Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD MEZŐGAZDASÁGA A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT - Szántóföldi termelés

A kötött forgalmú birtokok, köztestület tulajdonában lévén, nem voltak szabadon elidegeníthetők, terhelhetők, s e korlátok súlyos akadályát képezték a mezőgazdaság tőkés fejlődésének. Szántóföldi termelés Szekszárd a Mezőföld, a Sárköz és a Somogy-Tolnai dombság találkozási pontján fekszik. A környező településektől eltérő sajátos művelési struktúrája, a szőlő- és bortermelés túlsúlya, a múlt századi vízrendezések során némüeg módosult ugyan, de a 20. századra sem változott meg alapvetően. A szántóföld terjedése azonban nemcsak enyhítette az egyoldalúságot, hanem a birtokszerkezet adottságai miatt a piactól való elfordulást, az onnan való kiszorulást is jelentette, azaz kényszerűen a már korábban meghaladott önellátás felé kanyarodott. A birtokszerkezet változása tehát nagyon fontos mutatója a gazdaságban végbemenő folyamatoknak. A művelési ágak arányainak vizsgálatához három adatsorral rendelkezünk 1895-ből, 1913-ból és 1935-ből. Ez ugyan csak bizonyos megszorításokkal alkalmazható vizsgált korszakunkra, de bizonyos tendenciák így is kimutathatók. Nagyon jelentős különbséget figyelhetünk meg egyrészt a Dunántúl és Szekszárd, másrészt az egész ország és Szekszárd viszonylatában. A trianoni döntés után Magyarország mezőgazdaságilag legfejlettebb területei maradtak a határokon belül, s a monarchia piacára szakosodott ágazatokat kénytelenek voltak visszafejleszteni (pkgabonaipar), s helyette import pótló termelésre átállni. Ez a folyamat érintette a szekszárdi bortermelést is, ezért csökkent a szőlő, s nőtt a szántó területe. Ez önmagában sem kedvezőnek, sem kedvezőtlennek nem ítélhető, csupán a szántóföldi művelés jellege, színvonala alapján minősíthető. Ugyanis a filoxéra utáni rekonstrukciókor nemcsak a szántó egy részét, hanem a domboldali legelőket is szőlővel ültették be. Az 1920-as évek végén kifagyott szőlőket a válság miatt nem telepítették újra, a csökkenés a 30-as évek elején számottevő, így a szántóterület 1935-re eléri az 52,4%-ot, de még mindig alacsonyabb a dunántúli, s főleg az országos átlagnál. A szőlő csökkenése növelte még némileg a kert területét is, de ez a rokon művelési ág nem tudott árutermelő jelleggel meghonosodni. Tovább fogyatkozott a legelő: mindössze 0,9%-a a város területének, a maradék egy része is szikes részen terül el. Hegyoldalon csupán 1 kat. hold fásított és 6 kat. hold fásítatlan legelőt. 23 kat. hold sík, szikes, fásítatlan, 35 kat. hold egyéb fásított, s 54 kat. hold fásítatlan legelőt írtak össze 1935-ben. A rétek nagysága is valamelyest összezsugorodott, ám még így is meghaladja a dunántúli és országos átlagot. Ugyanakkor harmada nedves, savanyú rét, gyenge minőségű szénát terem, jó minőségű szénát 674 kat. holdon takaríthattak be.

28 Az erdő az uradalom tulajdonában és kezelésében volt, melynek 273-a szálerdő, 1/3-a sarj erdő. A két világháború között a termelés területén nagyjából öt időszakot különböztethetünk meg: 1920-24 között a háború utáni rekonstrukciót, 1925-29 közöt a gazdasági fellendülés, 1929—33-ig a gazdasági válság, 1934—38-ig a lassú javulás szakaszát, végül az 1939-44 közötti háborús éveket. Az első vüágháború alatt a munkaerőhiány, termelési kedv csökkenése miatt a termelésből kiesett földek újra művelésbe fogása, talajerő pótlása, állatállomány számbeli gyarapodása jellemzi az 1920-as évek elejét. Azokon a vidékeken, ahol tényleges földosztás történt, az befolyásolta a művelési szerkezetet, de Szekszárdon, mint láttuk, csupán kishaszonbérleteket létesítettek, nem idézve elő alapvető, ill. lényeges változást. Az országban kialakult új helyzet viszont alapjaiban változtatta meg a mezőgazdasági árstruk-