Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD IPARA - Kisipar

kereskedők vásárolták bizományban, utólagos elszámolásra. Ezeket a fekete és piros edényeket és dísztárgyakat Wosinsky Mór „hozta divatba" a Múzeum révén. A fazekasoknak megtetszettek és rákaptak ezek készítésére. Volt, aki csak a maga gyönyörűségére, maximum 30 darabot állított elő. Közülük való Réber Mihály, aki komának és sógornak készítette el ajándékba. A ma is kedvelt Miska-kancsót is csak kis mennyiségben csinálták, nem is számított vásári árunak. Jóbarátoknak, ajándékba készült.

78 A többgenerációs fazekas-szakma a 20. században már alig talált követőre. Ezt figyelhetjük meg a Németh-dinasztia esetében. A céhjegyzékben 1736 óta ismert Németh György és leszármazottjai 1966-ig, Németh Lajos haláláig forgatták a korongot. Ők tudták a legvékonyabb falú tálakat és tányérokat korongolni, ezért szívesen igénybe vette őket a Steig-műhely, ahol az agyag előkészítése után Németh Lajos kezéből kikerekedtek a festésre és kiégetésre váró termékek. Halálával véget ért a több mint két évszázados mesterség. A vizes és hideg agyag gyúrása, formálása és az ólommázas levegő belélegzése elidegenítette az utódokat ettől a nem mindennapi, művészeti értékeket is felmutató szakmától.

79 Fényképészek Az idős szekszárdiak családi fényképalbumaiban tucatszámra sorakoznak Nöger Frigyes „főhercegi, udvari fényképészmester" időtálló, barna színezésű remekei. Egykori műterme a Széchenyi utca 28. sz. alatti ún. Molnár-féle ház udvari traktusának végében volt.

80 Szekszárd mesterei között kiemelkedő helyet foglalt el Borgida Ede és utódai munkássága. A két háború között fia, Borgula Emil folytatta az ipart. Szellemes reklámokkal hívta fel műhelyére a figyelmet, pl. : „Borús üdő nem határoz, Borgulok a Gurgulához. " Rajta kívül Molnár László és Vitkai János fényképész szalonját tartották számon. Gépjavító-műhelyek A cecei születésű Müller Bernát magyarszabóként kezdte pályafutását. Bejárta a Monarchiát („vakolt"), hogy tudását fejlessze. Eközben, miután érdekelte a varrógép működési elve, fölvette iparába a varrógépműszerészetet is. Kocsist szerződtetett, föltett néhány kijavított varrógépet és azokat faluról falura becserélte meghibásodottakra, felvette az érte járó javítási díjat, s mire a következő faluig érkezett, kijavította azokat. Az 1933-ban 88 éves korában elhunyt mester négy fia közül hárman műszerészek lettek, a negyedik ügyvéd. Müller Albert és Jakab az Arany János u. 15. szám alatt Müller Testvérek gépgyára név alatt túlnyomórészt mezőgazdasági gépek javításával foglalkoztak. Emellett a KORZÓ -soron levő üzletükben gépbizományosi tevékenységet folytattak. Az 1901-ben alapított üzem az I. világháború alatt élte fénykorát. A pécsi Sopiana gépgyár alvállalkozójaként, mintegy 20 munkással, gránáthúvelyeket esztergált tömegméretben. A konjunktúra végén - az 1925. évi gyárvizsgálati jegyzőkönyv szerint - 11 munkást, köztük 5 tanoncot alkalmazott.

82 A békeévekben túlnyomóan a gőzgépek tűzszekrényének készítése, felújítása, cséplőgépek nagyjavítása és a malomhengerek rovátkolása kötötte le a műhely kapacitását. A gőzgépeket felváltó dieselmotoros erő- és munkagépek az addig korszerűtlen szerszámokkal dolgozó kisüzemeket a perifériára szorították. A gőzgépek javítására még úgy ahogy alkalmas szerszámok a szemétdombra kerültek. Korszerű gyártó- és javító szerszámgépek beszerzéséhez azonban a műhelyek többsége, köztük a Müller Testvéreknek, nem volt tőkéjük. A gépkereskedést is tőrdöfésként érte a gazdasági- és hitelválság. A Hofherr és Schrantz mezőgazdasági gépgyárral, a svéd Alfa Laval tejfeldolgozó gépgyárral és SKF golyós csapágyművekkel, valamint az osztrák Styria kerékpár- és a német Biezolt and Lacke