Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD MŰVELŐDÉS- ÉS SPORTTÖRTÉNETE - A református egyház

esketés és temetés alkalmával a lelkészi szolgálatért stólapénz járt. Összegszerűségéről nem maradt fenn adatunk. Lényegesen szerényebb a harangozó javadalmazása. Évi 411 korona készpénz, 19 hl búza és 4,5 hl bor járandóság ellenében a következő feladatokat kellett ellátnia: harangozás, tűz esetén vészjelentés, torony órakezelés, orgonafuj tatás, a templom és környéke tisztítása, a paplak tűzifájának felaprítása, kertápolás, szükség esetén - a lelkipásztort kísérve - az úrvacsora és a lelkészi palást elvitele a betegekhez és rabokhoz. Normál körülmények között a gondnok, kiskurátor vagy egy presbiter megy el a lelkipásztorral az úrvacsorát kiszolgáltatni.

50 A belmissziós munka föllendítésére különösen a harmincas években hangzik el számos felhívás. Tóth Lajos lelkész szerint azért van rá szükség, hogy „...a gyülekezetben a Lélek meg ne erőtelenedjék." A presbitereket 20 körzetbe osztja be, hogy a hívek gondjaival ismerkedjenek és szükség szerint egyházukkal a kapcsolatot ápolják. E misszióval járó kiadások fedezetéül Tóth Lajos megszavaztatja a belmissziós pénzügyi alapot.

51 A lelkész ösztönzésére 1928-tól kezdve ismét működött a középiskolások Soli deo Gloria egylete, föllendült a könyv- és újságeladás, látogatott a gyülekezeti könyvtár, a lelkészné vezetésével a Nőegylet. A téli hónapokban bibliaolvasó összejövetelek, adventben kedd és péntek estéken istentiszteletek rázzák fel a gazdasági válságtól megtépázott lelkeket. 1932. március 13-án a Protestáns Irodalmi Társaság szekszárdi estet tart városunkban. Dr. Ravasz László dunamelléki, Makkai Sándor erdélyi püspök, Reményik Sándor és Áprily Lajos költő előadásainak nagy volt a közönségsikere. Darin Lídia és özv. Kajári Jánosné áldozatkészségéből sikerült megvásárolni a Bezerédj u. 3. számú házat, s abban 1938. december 11-én megnyitották az alsóvárosi ref. iskolát és gyülekezeti termet.

53 A rendszeres esperesi vizitációk többnyire elismerően szólnak a lelkész és a presbitérium munkájáról, „...a hegyen épült város a hű sáfár gondolatát valósította meg" olvasható 1936. június 15-iki keltezéssel presbiteri jegyzőkönyvben, ám az esperes hallgat a világi sajtóban református szerzőktől származó, az egykerendszert ostorozó cikkek fontosságáról.

54 A beköltözések miatt az állami statisztika a református felekezethez tartozók számának folytonos növekedését jelzi, miközben a szavazati joggal bíró ref. egyházközségi tagok létszámában az 1919. és 1927. évek felbuzdulása után lassú csökkenés kezdődik el. Az állami statisztika szerint az 1920. évi 1762-ről 1930-ban 1997 főre, majd 1941-ben 2137-re emelkedett a reformátusok száma. Ezzel szemben az adófizető egyházközségi tagokról a következő számadatok maradtak fenn: 1919-ben: 962 fő, 1924-ben: 693 fő, 1927-ben: 722 fő, 1929-ben: 694 fő, 1934-ben: 550 fő, 1940-ben: 519 fő, 1942-ben: 502 fő. Az 1927. évi létszámnövekedés nem járt a templomlátogatások és úrvacsorában részesülni vágyók számának emelkedésével. A kb. 1500 konfirmáltból csak kb. 350 hívő jár rendszeresen templomba és járul az úrasztalához. Ugyanakkor az 1938. és 1941. évi vizitáció dicséretesnek mondja az úrvacsorában részesülők számarányát, de ,sehogysem akarnak megtelni a templomok." S ez országos jelenség.

55 A doni katasztrófa évében, 1943. május 12-én az esperesi vizitáció szerint vasárnap délelőttönként már alig látogatják az istentiszteletet (valószínűleg a háborús veszteség okozta férfihiány miatt a nőknek is a mezőn kellett dolgozniok). Jótanácsként a gyászolók vigasztalását, a csüggedők biztatását, „az elégedetlenkedők lecsendesítését és a nagy magyar egységfrontja ellen bármilyen eszközzel tusakodók leszerelését" jelöli meg. 1944-ben a háborús veszteségek ellenére a ref. egyház anyagi és lelki vonatkozásban rendezett volt mindaddig , míg az orosz megszálló csapatok november 30-án a hajnali órákban be nem vonultak Szekszárdra.

56