Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

AZ OKTATÁSÜGY TÖRTÉNETE SZEKSZÁRDON - Középfokú iskolák

1927-ben a főispán kérte a megye törvényhatóságát, hogy a létesítendő új iskola benépesítésére tegyenek az egyes községek alapítványt. Az alapítványban azok a jó képességű, szegény sorsú, lehetőleg hadiárva parasztgyerekek részesülnének, akiknek beiskolázására éneikül nem lenne lehetőség. Az ún. ágyalapítvány egy évre egy tanulónak 300 pengőt jelentett. Szekszárd város - mivel szűkös anyagi helyzete miatt pénzzel nem tudott az építkezési költségekhez hozzájárulni - két tanuló eltartási díját vállalta magára évente, de fenntartotta a jogot a tanulók kijelölésére. 185 1929-ben a Földmívelésügyi Minisztériumban az új iskola építésére versenytárgyalást hirdettek. Az április 3-án megtartott tárgyaláson nagy számban vettek részt vállalkozók. A megbízást a szekszárdi Diczenty László építész 220 ezer pengővel nyerte el. 186 Az építkezés gyorsan és nagy ütemben indult meg. Októberben a tanév kezdetekor már az utómunkálatok folytak, ekkor vezették a villanyt. Az évek során a terület egyre rendezettebb lett. A tanügyi épület körül többholdas angolpark jellegű díszparkot létesítet­tek különleges fenyőfélékkel, juharfákkal, japánakácokkal, díszbokrokkal, és kis meteoro­lógiai megfigyelőállomással. Az iskola benépesítéséhez széles körű megyei és országos propagandát fejtettek ki. Az alispáni hivatal elrendelte, hogy a községi elöljáróságok az iskolára szóló tájékoztató füzeteket terjesszék és ismertessék meg helyi lakossággal. Az első tanév 1929. október elsejével indult. Az építkezés és a beiskolázás elhúzódása miatt nem tudták szeptemberben elkezdeni a tanítást. Ekkor az iskola neve még Magyar Királyi Földmívesiskola volt, amit a Földművelésügyi Minisztérium december 2-án kelt országos rendeletével Magyar Királyi Mezőgazdasági Szakiskolára változtatott. 187 Csakúgy, mint a többi ilyen típusú iskolában, az oktatás itt is elméleti és gyakorlati részből állt. A tanulmányi idő két év volt. Minden tanévet téli és nyári félévre osztottak. A téli félév szeptember elsejétől január végéig, a nyári félév február elsejétől június végéig tartott. Mindkét évfolyam hallgatóinak a félévek végén vizsgát kellett tenni. A második évnek a végén záróvizsga volt. A tantestület számára az első évfolyamon igen nehéz feladatot jelentett, hogy a különböző életkorú és előképzettségű tanulók tudását a követelményeknek megfelelő közös alapra hozzák. Az elméleti órák rendszerint reggel 8 órától délig tartottak. Az első órákon rendszerint szakmai tárgyakra került sor. A tantestület létszáma az 1930-as években a gyakornokokkal és külső óraadókkal ­mint pl. tisztiorvos, kántor, hitoktató - együtt sem volt több 7-8 főnél. A szakiskola igazgatója 1932-ig Grajsz Ottó, 1932-től 1942-ig Kovács Zoltán, 1942-1944-ig Szombath Béla volt. A tantestület tagjai változtak: Czirjék Imre, Sulyok Elemér, Pócza József, Hargitai Sándor, Ibos István, Kroyer Ferenc, Tóth Rudolf, Csiki Pál, Gócs Mihály, dr. Leszlei Alajos, Herenycsényi Béla, Bódai János, Zsilák János, Golobics Pál. 188 Az igazgató és a gazdasági tanárok Palánkon laktak szolgálati lakásban. Fizetésük 200-250 pengő volt. Az előadók és gyakornokok szolgálati férőhelyet kaptak, fizetésük 60 pengő körül mozgott. Ebből napi egy pengőt az étkezésre, havi 5 pengőt a lakásra, és szintén havi 5 pengőt a mosatásra kellett befizetniük. Tehát havonta a teljes ellátásuk 40 pengő volt. Akinek lehetősége volt rá, fizetésének kiegészítése céljából másodállást vállalt, mint pl. Hargitai Sándor kertészeti előadó, aki a Gyümölcstermelők Országos Szövetségének Tolna megyei titkára volt. Az igazgató és a tanárok fizetését kiegészítette még a szaktanácsadói szolgálatért és a téli gazdasági tanfolyamok megtartásáért fizetett összeg. A tanári hierarchia legalsó fokán a néptanítók álltak. Az ő feladatuk volt az oktatáson kívül még a tangazdaság számvitelének, gazdasági számadásainak naprakész, pontos vezetése. A fizetésük is nekik volt a legalacsonyabb, de ők is részesültek abban a juttatásban, hogy tangazdaságban megtermelt tejet, zöldséget és gyümölcsöt kedvezményes áron szerezhették be.

Next

/
Thumbnails
Contents