Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

A PÉNZ ÉS A HITELÉLET SZEKSZÁRDON - Öröklött, új és továbbvitt gondok. Banktörténet az utolsó békeévig, majd a hadigazdaság időszakában

számának eltérése feltehetően a védettség megszüntetésével, csődnyitó végzésekkel függ össze. Ezeket többnyire a bankok kérték. A védett birtok intézményét a szekszárdi bankok ambivalens érzésekkel kezelték. A Szekszárdi Népbank szerint egyeseknek nagy Jehermegkönnyebbülés" volt, másokat viszont végre sarokba szorított: „...a semmi áron fizetni nem-akaró... különféle mesterkedéssel a követelés behajtását elodázni nem tudja. "

m Mások - így a Szekszárdi Takarékpénztár vezetői - úgy látták, hogy adósra és hitelezőre nem egyformán előnyös: „...a védett birtokok intézménye egy nóvum...nem egyéb, mint részleges moratóriális intézkedés, melyet a válságos gazdasági viszonyok szültek s minden bizonnyal azok javulásával magától fog megszűnni. A pénzintézetekre gyakorolt közvetlen hatását egyelőre a rentabilitás csökkenésében látjuk megnyilvánulni... az amúgy is szűk kamatmarge-ot... egész általánosságban csökkenti. "

225 A helyi politikusoknak is voltak fenntartásaik. A kisgazdapárti Klein Antal képviselő szemfényvesztés''-nek nevezte a rendezést, Dulin Jenő a Gömbös-kormány ellen szervezett népgyűlésen pedig arról a „többi százezerről" szónokolt, akiket nem védett a rendszer. Az adósság fejében „utolsó vánkosuk" is kihúzza fejük alól a bank.

226 Közel egy évtizedig követhető nyomon a gazdaadósság rendezés. A háborús konjunktúra évei alatt azonban - így 1942-ben - már újra a régi földéhes, vagyonúkban egyre gyarapodó kisgazdákról írnak. A Szekszárdi Takarékpénztár jelentése is megállapítja: „...a pár ev előtt még meglehetősen eladósodott, különféle rendeletekkel hathatosán támogatott őstermelő lakosság, elsősorban a kisgazdák, néhány év alatt anyagilag teljesen rendbejöttek, sőt, nem túlzás azt mondani: pénzbőségben vannak. "

221 A háborús konjunktúrákért azonban drága árat szokás fizetni. ÚJABB VÁROSI ADÓSSÁGOK ÉS A HITELEK HOSSZÚ LEJÁRATÚRA TÖRTÉNŐ ÁTALAKÍTÁSA Helyesen mondja Horváth Róbert jogtörténész, hogy a nagy gazdasági válságig „...a fő adósságcsinálók elsősorban az autonómiák, a városok és a vármegyék voltak, amelyeknek beruházásairól az állami költségvetések szűk keretei egyáltalán nem gondoskodtak..."

228 Igazolva látjuk ezt Szekszárd esetében is, mely 1929-re - emiatt - valóságos „kényszerhelyzetbe" került! Amikor elszámoltatták

229

, konstatálni kellett 3,3 millió pengőnyi meglévő, illetve „folyamatban lévő" tartozásállományát. Ebből mindössze 1,2 millió pengő volt az elfogadható törlesztési ütemezésű külföldi hitel, a Speyer-kölcsön. Az adósságtömegből ekkor emeltek kis 1.083 ezer pengő, igen magas kamatozású ún. függőkölcsönt és 187 ezer pengő vállalkozói hitelt. A belügyminiszter - a pénzügyminiszterrel egyetértésben - engedélyt adott ezen hitelek külföldi kölcsönre való konvertálásához-átalakításához a tárgyalások megkezdésére.

230 A város adósságainak szerkezete a 127. oldal táblázása szerinti volt:

231 A polgármester az angol fontkölcsönök továbbadásával megbízott Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal veszi fel a kapcsolatot.

232 A függőkölcsönök közül csak kettő konvertálására nyílik lehetőség, a 456 ezer pengőnyi csatornamű építési, és a 179 ezer pengőnyi térrendezési (Béla tér) hitelére. Á rövid lejáratú adósságok 40 éves hosszú lejáratú hitellé történő átalakításához 26.100 angol font sterling törlesztéses községi kötvénykölcsönt kapnak.

233 Bár többre számítottak, már ez is nagy „teher megkönnyebbülés" a városnak, hiszen a közeli jövőben olyan váltók jártak volna le, melyeket feltétlenül be kellett volna váltani.

234