Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD MEZŐGAZDASÁGA A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT - Szőlőművelés és bortermelés

A szőlőbirtokok nagy része 3 kat. holdnál kisebb, ennél nagyobb szőlője csak 24 birtokosnak volt, többségük orvos, ügyvéd, köztisztviselő, összesen 3235 szekszárdi gazdának volt kisebb-nagyobb szőlője/

5 A kisebb szőlők elegendő pénz hiányában általában nélkülözték a modern eszközöket és beruházásokat. A termőterület csökkentésének kívánalma egész korszakunkat végigkíséri, amely 1939-re odáig jut, hogy 3 évre megtiltják új szőlők telepítését. A kiöregedettek, kivágottak helyére a szőlészeti-borászati felügyelő csak a hegyoldalon, hegyalján és immúnis homoktalajon engedélyezte az újratelepítést. Direkttermő fajtát sem pótlásra, se telepítésre nem engedélyeztek, sőt három éven belüli intézményes kiirtásukat tervezték.

56 A magyarországi szőlőtelepítéseknek kétfajta irányzata alakult ki. Az egyik a történelmi borvidékeken a kötött talajú, hegyvidéki szőlők telepítése, és az Alföldön a homoktalajú síkvidéki szőlőké. A fejlődés ez utóbbinak kedvezett: az immúnis homoktalajon gyorsan terjedtek az amerikai direkttermő fajták, amelyek gyökérzete ellenállt a fíloxérának, levelei a gombabetegségeknek, s nagy, kiegyenlített hozamot biztosítottak. A hegyvidékek kisebb hozamát jó minőségük ellensúlyozta, de a tömegbor nagy mennyisége erősen megterhelte a borpiacot.

57 Szekszárdon főként nemes kadarkát ültettek. Az első világháború alatt a szénkénegezéssel fenntartott európai gyökérzetű ültetvények veszélybe kerültek a szénkéneg és munkaerő hiánya miatt. Ezért 1922-ben a Mezőgazdasági Kereskedelmi Rt. szőlőtelepet kívánt létesíteni amerikai vadalanyok előállítására, amihez a várostól bérelt területet. A minisztérium viszont nem engedélyezte szőlővesszőtelep létesítését.

58 Ezért a máshonnan beszerzett alanyok igen drágák voltak, sok kisgazdának nem volt elegendő pénze az új telepítésekhez. A közép- és nagyobb gazdaságok jórészt át tudtak térni az amerikai alanyra, de sokan fenntartották - hagyományféltésből - az európai gyökerű szőlőt is. Ezek 1929-30-ban még az összes szőlő kilencedét tették ki.

59 A kadarka mellett a 30-as években egyre nagyobb szerephez jutott a nagyburgundi is. A vörösborszőlő mellett olasz- és bánáti rizling termelésével foglalkoztak a szekszárdi gazdák, a csemegeszőlőtermelés csekély volt, ezt helyben értékesítették.

60 Korszakunk alatt a termésmennyiség rendkívül ingadozó, országos szinten 1,3 és 4,7 millió hl körül mozgott. Az ingadozás mérséklése elsősorban az intenzívebb növényvédelemmel, művelési móddal lehetséges, ezért volt rendkívül káros a direkttermők elterjedése: a gyenge minőség egyrészt lerontotta a bor általános minőségi színvonalát, nyomta az árat magasabb termésátlagával és termésbiztonságával akkor is, amikor a hegyvidéken gyenge termés volt, s magasabb árat lehetett volna elérni. Az 1920-as évek átlaghozama 7,65 hl/kh, az 1930-as éveké 9,64 hl/kh, ami elsősorban a direkttermők nagyobb súlyának eredménye.

61 Kifejezetten gyenge termés volt 1924, 1926, 1927 és 1929-ben elsősorban a téli fagykárok miatt. 1937-ben majd 1940-ben Tolna megyében a peronoszpórafertőzés a szőlők felében 100%-os, harmadában 75%-os, ötödében 50%-os kárt okozott. Ehhez járult Szekszárdon az augusztus 20-i borzalmas jégverés, ami a maradék szőlőt is tönkretette, s még 2 hl/kh-as átlagot sem értek el.

62 Átlagos termésmennyiségű, közepes esztendő volt 1920, 1921, 1925, 1928, 1932, 1933, 1934 - ekkor a hegyi szőlők keveset hoztak a moly és darázs kártétel miatt - 1935, 1938 minőségileg volt gyenge -, 1939, - jó minőség, kevés termés -. 1941-ben csak azokon a helyeken volt nagyon kevés bor, ahol előző évben nagy termést szüreteltek. Általában közepes terméseket takarítottak be a következő két évben is.

63 A bortermelésben Magyarország átmeneti helyet foglalt el a nagy termelők és nagy exportálók között, mert a nagy termelők nagy fogyasztók is. A termelés arányait tekintve a legtöbb bort Magyarország exportálta Európában, viszont az alacsony terméshozamok miatt nagyon magasak voltak a termelési költségek. Ugyanakkor a bort aránytalanul nagy közterhek is sújtották. 1921-ben a bortermelési adó 84 korona volt hl-ként, a saját