Tolna Megyei Levéltár családi iratainak repertóriumai - Segédletek III. (Szekszárd, 2001)

Biográfiák, pályaképek

Alsóbb iskoláit követően tanulmányait Bécsben folytatta. Gimnáziumot és jogi tanulmányait a Teréziánumban végezte. Ezt követően a fővárosba került. A kiegyezés évében az igazság ügyminiszter díjmentes tb. segédfogalmazónak nevezte ki. Fél évvel később, 1868. feb­ruár 13-án tb. fogalmazói kinevezést kapott. 1872. június elsején Budapesten feleségül vette Ráth Ilo­nát. Házasságukból 1873-ban Ilona VIII. született, aki 1893­ban Temesváron férjhez ment zybrowszki Küttel Samuhoz. 1874 végén született Lajos VI, aki azonban másfél esztendős korában meghalt. Perczel Lajos V. általunk nem ismert betegségben, fiata­lon, 31 évesen Budapesten hunyt el. 75. Perczel László III. 1827 -1897. Perczel László Sándor I. és Kajdachi Kajdachy Erzsébet házasságából, 18. gyermekként, 1827. július 11-én Bonyhá­don született. Anyja kilencéves korában meghalt. Az 1841­ben ismét megnősült apa őt katonai pályára szánta. Alsó iskolái befejezését követően már 14 évesen beíratta a bécsi hadmérnöki akadémiára. Hat éves képzést követően László 1848. május másodikán kapott hadnagyi kinevezést. Katonai szolgálatait a Reuss-Kösztricz huszárezredben kezdte. Az 1848-as márciusi események Lászlót Bécsben érték. Míg testőrfőhadnagy bátyja, Ferenc a haza hívó szavára eltá­vozott Bécsből és a honvédseregben küzdött, addig őt Itáliába vezényelték. Részt vett az olasz szabadságmozgalom elfojtá­sában. Főhadnagyként harcolt St. Lucia, Curtatone, Volta, Mi­lánó, majd 1849-ben Mortara, Novara és Livornó környéki csatákban. Egy alkalommal Radetzky tábornok nyilvánosan megdicsérte a fiatal tisztet. Speorli tábornok, császári főhad­segéd pedig arról tudósította, hogy Ferenc Józseftől - kegye jeléül- egy órát kapott aranylánccal. Ezt azzal érdemelte ki,

Next

/
Thumbnails
Contents