Tolna Megyei Levéltár családi iratainak repertóriumai - Segédletek III. (Szekszárd, 2001)

Biográfiák, pályaképek

A Magyarság 1933. december 30-án „Perczel Dénes lo­vassági tábornok halála" címmel méltatta az elhunyt érdemeit. 31. Perczel Ferenc III. 1824 -1849. Perczel Sándor I. és Kajdachi Kajdachy Erzsébet házas­ságából 1824. március 12-én Bonyhádon született. Alsóbb is­koláit követően, mint egykor Sándor II, Mór I. testvérét, őt is katonai iskolába küldte a család. 18 évesen a 3. számú, Frigyes Auguszt szász király nevét viselő császári lovasezred kadétjává avatták. Később, mint testvéréhez, Béla I-hez írt levelében jelezte, Zomborban szol­gált. 1845-ben Tolna vármegye ajánlatára a magyar királyi testőrséghez került. Mint a kirendelt testőrkülönítmény tagja szerepelt az 1847-es pozsonyi országgyűlésen. Amikor 1848. augusztusában a horvát bán, Jellachich Bécsben tartózkodott, a német, szláv, olasz ezredek tisztjei elhatározták, hogy tiszte­letére fáklyás felvonulást rendeznek. Részvételre felszólították a magyar tiszteket is. „Perczel Ferenc testőrtársai nevében erélyesen szót emelt a tervezett rokonszenvtüntetés ellen, kije­lentvén, hogy az a testület politika mentességét sérti, és a kirá­lyi rendeletekkel ellenkezik." 1848. szeptember 10-én a magyar ügy szolgálata érdeké­ben elbocsátását kérte a testőrség állományából, majd tíz nap­pal később számos társával elhagyta Bécset. Szolgálattételre jelentkezett a magyar kormánynál. Batthyány Lajos szeptem­ber 27-én a 3o. számú honvédzászlóaljhoz Hódmezővásár­helyre főhadnagynak nevezte ki. Még ugyanebben a hónapban Mészáros Lázár hadügyminiszter századosnak nevezte ki. A feljegyzésekből tudjuk, hogy 1849. telén Arad ostro­mánál a várőrség kitörésekor a lengyel légió megszaladt, és csak annak köszönhető, hogy az ostromsereg a Maros hídján nagyobb veszteség nélkül átmehetett, hogy Perczel Ferenc a 3o. honvédzászlóalj kapitánya nem veszítette el lélekjelenlét­ét. Bár csapatai szintén „megszaladtak," ő egyedül maradt a két ágyúnál, amelyet ágyúsai elhagytak, nem menekült el.

Next

/
Thumbnails
Contents