Tolna Megyei Levéltár családi iratainak repertóriumai - Segédletek III. (Szekszárd, 2001)

Biográfiák, pályaképek

takozott ki a csatát akaró és a visszavonulást támogató főtisztek között. A harc vállalását szorgalmazták a kormánybiztosok, a Zrínyi csapatot irányító Perczel Mór, valamint a tolnai nemzet­őrök parancsnoka, Perczel Miklós. A pákozdi győzelem után Móga altábornagy néhány soros levélben gratulált Perczel Mór­nak, elismerve, hogy a nap (győzelem) érdeme „az Ön fivéréé és a tolnai nemzetőrgárdáé." Móga Perczel Mórt bízta meg a „Róth vezetése alatt álló osztrák-horvát hadtest elleni hadi operáció" irányításával. Ezt a feladatot a Csapó Vilmos által vezetett Tolna megyei nemzet­őrökkel sikeresen oldotta meg. A magyar szabadságharc egyik legfényesebb győzelmét, az ozorai sikert követően Perczel Mór ezredes felszabadította a Muraközt. Az OHB, Kossuth javaslatára, az ozorai és a mura­közi sikerekért, tábornokká nevezte ki. A Görgey Artúr a Dunántúli Középhegység szorosait meg­erősítve is védhetetlennek tartotta, ezért már az egyesülés előtt visszavonta csapatait a Vértes és a Gerecse mögé. Perczel Mór, amikor Kossuth december 30-i levelében, a hátrálás lehangoló hatására hivatkozva, a harc felvételére buzdította „Valami győ­zelmecskét édes Móricom! Különben az örökös retiráda lever minden bátorságot a nemzetben!" - vállalta a harcot Mórnál. A nem megfelelő felderítés eredménye súlyos vereség lett. Perczel feladata ezt követően a debreceni út védelme lett. Cegléden egyesült a Szekulics-dandárral, de így is egészen Kar­cagig hátrált Windischgrätz elől, aki végül már csak az Ottinger lovasdandárral üldöztette. Katonailag magyarázható ez a Tiszá­nál meg nem állás; a befagyott folyó ugyanis ekkor semmiféle természetes védelmet sem jelentett. Január végén az OHB utasításának megfelelően Perczel Mór kiűzte a császári csapatokat Szolnokról, majd Abonynál és Irsánál ismételten eredményesen harcolt Ottinger lovasai ellen, végül sikerült Ceglédre is bevonulni. Kossuth nem fukarkodott a dicsérettel: „Perczel a legbecsületesebb hazafiak egyike. Ö a vezérkari főnök utasításait lelkiismeretes hűséggel teljesíti. Isten adná, hogy minden tábornokunk ilyen volna"- írta Szemere Ber-

Next

/
Thumbnails
Contents